Az �lmok ut�n

Ismeritek a csendet? Az �res, s�t�t sz�npad csendj�t?Elmondom, milyen: hallgat benne az eg�sz est�s zsivajg�s.

S�ket, m�ly b�g�ssal hallgat benne a zene hi�nya; ott morajlik benne a k�z�ns�g rivalg�sa, a taps, az ov�ci�; elfojtott sikolyok, ny�g�sek, ki�lt�sok hallgatnak benne; mint a sz�l, olyan hangon sziszeg benne a leveg�ben sz�ll� testek suhan�s�nak eml�ke. Ad n�mi biztons�got a tudat, hogy ez a csend eml�kszik a hangokra, hogy a sz�npad eml�kszik r�nk – k�l�nben tal�n m�r nem eml�kezn�k r� magam sem. Azt hinn�m: �lom volt. �lom az �lmok ut�n. Nicsak, milyen furcs�n, ijeszt�en visszhangzik ez a keserny�s, fahang�, �cska nevet�s-ut�nzat, ami kiszaladt a sz�mon! Milyen mag�nyosan, k�s�rtetiesen koppannak l�pteim a hatalmas, s�t�t, kihalt teremben! Milyen idegen, milyen szomor� gondolatok lepnek meg! Tal�n mert az vagyok. Egy szomor� idegen. Nem ismertek r�m, ugye? �n sem magamra. Minden �jjel elj�v�k ide, amikor v�get �rt az el�ad�s, els�t�t�lt a terem, �s m�r mindenki hazament; elj�v�k, mint egy hazaj�r� l�lek, fel�l�k a sz�npad sz�l�re, �s megk�rem: eml�kezzen velem. Eml�kezz�nk a tapsra, a ragyog�sra, a rep�l�sre; eml�kezz�nk az �r�mre, hogy adhattunk valamit; a t�gra ny�lt szemekben kigy�l� f�nyre, a kipirult arcokra, az elragadtatott mosolyokra… A boldogs�gra. A boldogs�gra, amely elveszett abban a pillanatban, amint r�tal�ltam.  Megt�rt�nt a Csoda, igen. Alakot �lt�tt �s l�trej�tt az Angyalok T�nca, egy Harc N�lk�li Sz�npadon. A sz�npadnak ehhez sz�ks�ge volt valakire, aki �sszegy�jti �s sz�tsug�rozza a csod�j�t. Ez voltam �n. Sz�ks�g volt m�sokra is, hogy megnyilv�nulhasson: profi el�ad�kra, akik k�pesek t�k�letes harm�ni�ban egy�ttm�k�dni egym�ssal �s a sz�npaddal, �s akik k�pesek ennek �rdek�ben �tmin�s�teni szem�lyes probl�m�ikat, konfliktusaikat; akik k�pesek nem �tl�pni, de �trep�lni az akad�lyokat. Ezek voltak a t�bbiek – mindannyian, kiv�tel n�lk�l. Leon, Ken, Yuri, Anna, Mia, Layla �s mindenki – csod�latosak voltatok! �s ahhoz, hogy a csoda v�get �rjen, hogy a var�zslat k�dd� v�ljon, el�g volt, hogy egyvalaki kil�pett bel�le. Valaki, aki szerves r�sze volt, valaki, aki hozz� tartozott. Leon elment… �s ez mindent megv�ltoztatott. T�voz�sa – hi�nya! – arra k�nyszer�tett, hogy megk�rd�jelezzek szinte mindent, amiben addig t�k�letesen biztos voltam: m�g az �rz�seimet is. R� kellett j�nn�m, hogy � nem egyszer�en egy kollega, �s nem csak egy bar�t: ann�l sokkal t�bb. � nem csak egy kieg�sz�t� eleme volt a produkci�nak, hanem komoly alkot�eleme; akit lehet ugyan helyettes�teni, de az eredm�ny messze nem lesz azonos az eredetivel. Nem volt igazad, Yuri, �s nekem sem volt igazam. Az Agyalok T�nc�t nem lehet elj�tszani egyed�l!  M�g csak m�ssal sem. Csakis vele. � �pp�gy r�sze az Angyalok T�nc�nak, mint �n – mint mindenki. Ha b�rmelyik�nk hi�nyzik…

�s ez m�g mind semmi. R� kellett j�nn�m, hogy Leon nem csak a produkci�nak, nem csak a sz�npadnak hi�nyzik.

A t�bbiek is fur�n n�znek k�r�l nap mint nap; ha nem is mondj�k, l�tom a szem�k�n: �ntudatlanul is keresik azt a kardpenge- alkat�, magas, feket�be �lt�z�tt alakot. Megszokt�k jelenl�t�t, m�g ha az n�ha fenyeget� volt is; megszerett�k a k�l�n�s, szigor�, a durvas�gig �szinte kolleg�t. Eleinte magam is �gy voltam vele. Azt hittem, csak a megszok�s miatt van ez a tompa, hom�lyos hi�ny�rzet. Elv�gre, ha az ember �sszeszokik valakivel, �s az illet� kil�p a k�rb�l, h�t hi�nyzik, b�rmilyen is volt, nem? Amikor erre gondoltam, pontosabban err�l pr�b�ltam meggy�zni magamat, megjelent Fantom. M�g � is szomor�nak l�tszott.
- A Nyilas nem tal�lja az �j c�lt, amire nyil�t ir�ny�thatn� – mondta. - A Skorpi�t megfosztott�k a m�rg�t�l. V�rnod kell, Sora.

- Sokra megyek veled – s�hajtottam.

- Tudom, mire gondolsz. Leon hi�nyzik neked, mert �sszeszoktatok. Hadd k�rdezzek valamit!

- K�rdezz…

- �sszeszoktatok, vagy �sszetartoztatok? Mert nem mindegy… - kuncogott rekedten, �s magamra hagyott a d�bbenetemmel.

K�zeli rokon�val annak a d�bbenetnek, amit akkor �reztem, amikor a premier ut�n n�h�ny �r�val bekopogtam Leonhoz. Nem voltam tiszt�ban az �rz�seimmel, de ez tal�n �rthet� is. Annyira lefoglalt a nagy siker, a boldog �nnepl�s a t�bbiekkel, hogy eltelt n�mi id�, mire egy�ltal�n �szrevettem: Leon valahogyan, valamikor csendesen lel�pett k�z�l�nk. Utols� eml�kem az volt, hogy �llunk a sz�npadon, �s � �lel, �s �rzem, hogy remeg… Azt�n Layla fel�llt, �s tapsolni kezdett… Azt�n… Nem is tudom, annyi minden t�rt�nt! �s amikor igaz�b�l le kellett volna aratnunk azokat a bab�rokat, Leon m�r nem volt ott.

Ezt nem t�rhettem! Elhat�roztam, hogy megkeresem, �s ha kell, k�zen fogva r�ngatom ki a meg�rdemelt rivaldaf�nybe. Amint elszabadultam, a sz�ll�sra siettem, �s bekopogtam azon az ajt�n. Nem v�rtam invit�l�st; azonm�d, lelkes lend�lettel benyitottam. Azt�n d�bbenten, rosszat sejtve b�multam a t�k�letes rendet a szob�ban, az �gy v�g�ben felsorakoztatott b�r�nd�ket, �s az ablak el�tt �ll� f�rfi magas, karcs� sziluettj�t.

- Leon…?

Nem fordult fel�m, csak megemelte kiss� a fej�t, ami azt is jelenthette: figyel. A k�ts�gbeejt� helyzet ellen�re csaknem elmosolyodtam: mennyire jellemz� r�! � azt�n nem sz�l egy mukkot sem, ha csak nem okvetlen�l musz�j… vagy ha ki nem csikarj�k bel�le.

- Leon… Hov� k�sz�lsz?

- Haza – mondta egyszer�en.

Sz�val m�r megint az agy�t kell l�zerrel letapogatnom, ha meg akarok tudni valamit! Felemelt orral, h�borogva mentem k�zelebb – a h�t�hoz, mert m�g arra sem m�ltatott, hogy r�m n�zzen.  Meg�rezte a mozdulataimat, mint m�r annyiszor, �s megfordult v�gre. A lassan alkonyba hanyatl� k�s� d�lut�n f�nye k�r�lragyogta hossz�, j�gsz�n haj�t, arca pedig �rny�kba ker�lt, �gy azt�n nem is l�ttam rajta semmi szokatlant.

- Mi�rt? – k�rdeztem, m�g mindig durc�san, ami�rt egy�ltal�n k�rdeznem kell, �s k�zben rettegve a v�laszt�l.

- Hogy v�gre tisztess�ggel eltemethessem a h�gomat – felelte. – Hogy m�lt� b�cs�t vehessek t�le, Sora.

K�ptelen voltam megsz�lalni. Leon megmozdult; k�nnyed f�lfordulatot tett, ett�l pedig eg�szen m�s megvil�g�t�sba ker�lt az arca… �s minden m�s. Egy teljesen m�s f�rfi �llt el�ttem, mint akit ismertem, vagy ismerni v�ltem. Felh�sz�rke szem�b�l elt�nt az a konok, tehetetlen, fogcsikorgat� gy�sz, tekintete megad�an, szomork�san eml�kez�v� v�ltozott, s �gy m�r-m�r �rtatlannak l�tszott. Arc�r�l elfoszlott a hidegs�g, elt�nt a hol h�v�s, hol rideg maszk: nyugodt volt, mereng�, k�z�mb�s: mint egy sz�p szobor. Karcos, higgadt hangj�ban sem csikorogtak k�vek, csak eg�szen enyhe, puha francia akcentus�t lehetett hallani, amikor megsz�lalt:

- Sophie �lma val�ra v�lt �ltalad, Sora. V�gre b�k�ben nyugodhat. �s mindezt neked k�sz�nhetem – n�zett a szemembe. – F�lek, nem vagyok k�pes ekkora h�l�t ler�ni; csak rem�lni merem, hogy tiszt�ban vagy vele, mit kaptam t�led. �r�kre ad�sod vagyok, Angyall�ny.

- Nem, Leon! – Szerettem volna elmondani, hogy ez nem igaz; senki sem az ad�som, � meg azt�n v�gk�pp nem; hogy mindenki csakis saj�t mag�nak k�sz�nheti, amit �t�lt, nem nekem – de � felemelte a kez�t, �s csit�t�n a sz�mra fektette k�t ujj�t.

- Nem tudom, hogyan tov�bb, Sora; ez�rt nem is mondhatok neked egyebet a szakzsargonn�l. Semmi egy�bre nem vagyok most k�pes. Figyelj r�m. – Elfordult megint, �s j�l is tette: m�r nem l�ttam a k�nnyeimt�l. – Megtehetem, �s meg is teszem, hogy szerte a vil�gon a legnagyobbakkal egy�tt eml�telek; nyilv�nosan elismerlek, mint k�kem�ny profit, akivel sz�molni kell. Nyilv�n tudod, mit jelent ez. Ez a legt�bb, amit jelen pillanatban tehetek �rted, ezt viszont felt�tlen�l szeretn�m megtenni. Egyetlen szavadba ker�l. – R�m n�zett megint, szinte esengve: fogadjam el az aj�nlat�t! Hogy egy Leon Oswald maga el� sorol?! Sokan lehet, hogy kit�ntet�snek vett�k volna. �n azonban csak k�ts�gbees�st �reztem. Ez t�rt�nik, ha n�lam sokkal nagyobbak a fej�ket meghajtva elismernek? Ez?!

El�bb Layla… Most meg ez a… ez a…  Borzaszt�an d�h�s voltam r�. H�t nem l�tja, hogy nem ez az, ami igaz�n sz�m�t?! Hogy �n nem ezt akartam? Nem a szt�rs�got, nem a talmi csillog�st, hanem az igazit! Azt, ami a k�z�ns�g szem�ben ragyog! Csak ezt akartam- csak adni akartam…  Hogy �rthet f�lre ennyire? �ppen �, akivel t�k�letes szinkronban voltunk, mert �rezte minden rezd�l�semet! D�h�s voltam, de ugyanakkor elragadtatott: csod�lva figyeltem, hogyan j�tt ki �let�nek legnagyobb traum�j�b�l. Igen, pontosan �gy, mint ahogy egy profi l�gtorn�sz kij�n egy k�l�n�sen bonyolult figur�b�l: eleg�nsan, b�szk�n, sz�legyenesen. Enyh�n sz�lva is ambivalens �rz�sek, nem? De h�t ez volt Leon; mindig ezt hozta ki bel�lem. Pokoli volt, hihetetlen�l megal�z�, borzalmas – �s csod�latos, mint minden m�s vele… Angyali �s d�moni egyszerre… �s m�g ekkor sem j�ttem r�, mi�rt tud ennyire felkavarni, mi�rt v�lt ki bel�lem ilyen viharos, ellentmond�sos �rzelmeket, �s hogy ebben a viharban mi vaj�dik, mi akar megsz�letni? Nem csoda: ilyen hatalmas siker �rzelmi megr�zk�dtat�sa ut�n nem hiszem, hogy b�rki is eligazodna ebben a labirintusban, �s akkor m�g az od�ig vezet� neh�z �tr�l nem is besz�ltem – de ez nem kisebb�ti a f�jdalmat, amit akkor �reztem, amikor Leon felm�rve, hogy nem fogok vagy nem tudok v�laszolni, az �r�ra n�zett.

- Hamarosan mennem kell – mondta. – Tov�bbi hasonl� sikereket, �s minden elk�pzelhet� j�t k�v�nok neked, Sora. K�sz�n�m, hogy veled dolgozhattam. – �gy t�nt, mondana m�g valamit, de azt�n ink�bb m�gsem sz�lalt meg; helyette lehajolt, �s szel�den sz�jon cs�kolt. K�nny�, h�v�s �rint�s volt, kedves, keserny�sen �des illattal, amir�l fiatal f�k jutottak eszembe; a sz�vem f�jdalmasan megvonaglott, �s halkan fels�rva Leon mell�hez d�ltem. �t�lelt, �gy, mint a T�nc ut�n; fels�hajtott, �s �ll�t a fejem b�bj�ra fektette. Hallottam sz�v�nek gyorsul� dobog�s�t, �reztem, hogy most is remeg, �s riadtan feln�ztem r�. Szeme grafitsz�rk�v� s�t�t�lt, arc�n szomor�s�g �s k�n dalolt, �s �n hal�lra v�ltan beigazol�dni l�ttam a f�lelmetes gyan�t: biztosan megint Sophie-ra eml�keztetem! �pp most, amikor siker�lt v�gre t�ll�pnie rajta, akaratlanul is felt�pem a frissen beforrt sebeit!

- Nem! – sikoltottam, �s teljes p�nikban, h�tra sem n�zve kirohantam a szob�b�l, f�l�r�lten menek�lve a tudat el�l, hogy m�r megint f�jdalmat okoztam neki. Nem gondolkodtam; na de, ki tudna ilyen helyzetben j�zanul gondolkodni?

Est�re, mire t�bb�-kev�sb� megnyugodva derengeni kezdett, hogy val�sz�n�leg cs�fosan f�lre�rtettem valamit, Leon m�r nem volt itt; �gy azt�n nem is kaptam v�laszt a nagy k�rd�jelre, �s f�l�, hogy nem is fogok most m�r, tal�n soha. Az�ta minden este elj�v�k ide, egyed�l, n�lk�le, �s k�rdezem – faggatom a sz�npadot: mi volt ez az eg�sz? Mi�rt nem �rdekel az�ta semmi, mi�rt v�gzem g�piesen, gondolattalanul a gyakorlatokat, edz�seket? Mi�rt nem tudok szabadon, boldogan nevetni, nyugodtan, m�lyen aludni, j� �tv�ggyal enni?

Mi�rt vagyok a t�k�rben olyan s�padt, olyan rosszkedv�?

Mire, �des Istenem, mire mondtam akkor nemet?!