P�rizs �jjel

Ezr�vel akadnak pillanatok az �let�nkben, amelyeket sosem felejt�nk el. Tal�n nem eml�ksz�nk r�juk mindig; n�ha kell egy benyom�s, egy hangulat, hogy kirajzol�djanak benn�nk – n�melyik�k azonban olyan m�ly �rzelmekhez k�t�dik, hogy �r�kre szem�nkre, sz�v�nkre �rja mag�t. Egy ilyen pillanat volt az is, amikor Leon, miut�n lesminkelt �s letusolt a fergeteges el�ad�s �s katartikus tal�lkoz�sunk ut�n, v�gre kil�pett az �lt�z�j�b�l. Azonnal engem keresett a szem�vel, �s miut�n megtal�lt, a sokadik olyan dolgot tette az est folyam�n, amit sosem v�rtam volna t�le: elmosolyodott. Kedvem lett volna megd�rzs�lni a szememet: nem �lmodom? T�n�dhettem: l�ttam �t valaha mosolyogni? L�tta �t valaha b�rki mosolyogni?

Nem. A v�lasz nem. Maximum elh�zta a sz�j�t n�ha.

- Farkas�hes vagyok – mondta, amikor k�zelebb j�tt. – Megh�vhatlak valahov� vacsor�zni?

�n ekkor m�g mindig ott tartottam, hogy milyen sz�p az a mosoly, milyen j�l �ll neki; sosem gondoltam volna, hogy alkalmam lesz l�tni, ahogy az a szenved�lyes rajz� sz�j mosolyra h�z�dik, ahogy a k�hideg szemp�r felcsillan… Feket�ben volt r�ad�sul, ahogy civilben szinte mindig; a kormor�n ruha kiemelte haja f�nys�vos ez�stj�t, eleg�ns arcvon�sait.

- H�t… igen, persze – hebegtem. Szerencs�re am�g Leon az �lt�z�j�ben volt, addig �n is rendbehoztam magam a n�i mosd�ban valamennyire; elt�ntettem a s�r�s nyomait �s a nagy gonddal felrakott, hamar levit�zlett sminket.�gy teh�t angolosan t�voztunk a cirkusz m�v�szbej�r�j�n – el�l nem lehetett a rajong�k miatt – �s a parkol�ban megkerest�k Leon kocsij�t. Persze, hogy az aut� is francia volt; pomp�s test�, tigrisszem�, ny�l�nk ragadoz� – mint a gazd�ja. �taut�k�ztunk a p�rizsi est�n. Elb�v�lten figyeltem a v�ros f�nyeit, ny�zsg�, tiritarka �jszakai �let�t. Leon a Kaleido-r�l, a t�bbiekr�l k�rdezett; �rdekl�d�tt, hogy mi t�rt�nt vel�nk az elm�lt negyed�vben; �n g�piesen v�laszolgattam, egyre a v�ros elmaszatol�d� f�nyeit b�mulva a suhan� aut�b�l. Olyan val�sz�n�tlen volt, mintha �lmodn�m. Meseszer�nek t�nt minden, m�g a bar�ts�gos, meghittes, fagerend�s vend�gl� is, ahol vacsor�ztunk; a vend�gek mormol� besz�lget�se k�r�l�tt�nk, a poharak koccan�sa, �s az, hogy Leont el�sz�r hallom franci�ul besz�lni. Zsongott a fejem. �gy �reztem magam, mint egy kisgyerek, aki szeretne egy kis �dess�get – erre fel a kez�be adj�k az eg�sz csokigy�rat vez�rigazgat�stul. Egyszer�en nem tudtam mit kezdeni ennyi mindennel, r�ad�sul ilyen hirtelen! Id�be telt, mire t�bb�-kev�sb� �sszeszedtem magam, �s �n is k�rdezni mertem ezt-azt Leont�l.

- Mes�lj magadr�l – k�rtem. – Mi t�rt�nt veled, miut�n hazaj�tt�l?

Nagyot, keserveset s�hajtott, �s eltolta maga el�l a t�ny�rt.

- Ahogy megfogadtam: kimentem a temet�be – kezdte. – Elhat�roztam, hogy ker�lj�n b�rmibe: elengedem a h�gomat v�gre. Nem tarthatom �t tov�bb a f�jdalmam bilincseiben, megv�ltom a lelk�t ett�l a kegyetlen k�t�tts�gt�l, ha kell, kit�pem magamb�l, csak szabadulhasson! Felfogtam v�gre, hogy nekem olyan mindegy: egyed�l voltam �s egyed�l maradok; nincs vesz�tenival�m. A hal�los �gy�n�l tett �g�retemet betartottam, nem tartozom m�r senkinek semmivel. Senki nem j�rt arra – folytatta, elgondolkod�n maszatolva pohara oldal�n a p�r�t -, �s jobb is; ugyanis kaptam olyan s�r�g�rcs�t, hogy azt hittem, megfulladok. Hossz� �vek sz�raz, embertelen f�jdalma robbant ki �s t�vozott bel�lem, nem sz�vesen �s kegyetlen harc �r�n. V�g�l pedig ott maradtam �resen, ki�getten; mint valami elhagyott csigah�z. Mint egy l�lektelen g�p. A f�ld a tenyeremen csak piszok volt, a s�rk� el�ttem csak egy darab sim�ra csiszolt m�rv�ny. A v�g�re �rtem mindennek. – Feln�zett a pohar�r�l v�gre; szem�ben hideg k�d gomolygott. – Valami m�gis megv�ltozott – mondta t�n�dve. – Napok teltek, �s minden nap egy kicsit el�r�bb mozdultam. Semmi nem lett jobb vagy rosszabb… csak m�s, �s ebben a m�sban volt �s van annyi er�, hogy �letben tartson. Eleinte nem volt k�nny�… de azt�n kezdem �rtelmet tal�lni a dolgaimban. Itt tartok most – szusszant. – Dolgozom. Elvagyok. �gy veszem az �letet, ahogy j�n. Azt hiszem, ennyi. – V�llat vont, megpr�b�lkozott egy er�tlen grimasszal. – Igyekszem �lni, �s nem vissza�lni az aj�nd�kkal, amit az Angyalt�nct�l kaptam. Igyekszem m�lt�nak maradni hozz�. – R�m n�zett �jra, n�mileg feltisztult tekintettel. – �s te? Mi van veled? – k�rdezte. – Olyan m�snak t�nsz, Sora. Sosem l�ttalak ilyennek. Amikor elj�ttem a Kaleido-t�l, b�ztam benne, hogy legal�bb veled minden rendben. Most nem �gy t�nik.

Elszorult a torkom, orromat k�nnyek csiklandozt�k. Vannak bar�taim, bar�tn�im; igaz j�bar�tok, akiknek b�rmit elmondhatok… �s m�gis ez a k�l�n�s, zord f�lszerzet veszi �szre, hogy bajban vagyok. �s �n m�g el akartam b�jni el�le.

- Nem tudom, Leon – suttogtam. – �n is nagyot v�ltoztam. Szents�gt�r�snek hangzik, de m�r nem el�g, amit csin�lok. M�r nem �rem be a k�vetkez� �s a k�vetkez� gyakorlattal; m�r tudom, hogy mindenre k�pes vagyok, az eg�sz csup�n id� �s kitart�s k�rd�se. Valahogy elvesz�tette a var�zs�t minden. M�r nincs mir�l �lmodnom.

- Ez�rt kerest�l meg? – k�rdezte, �s egy pillanatra �jra a r�gi Leont l�ttam benne: a kih�v�, szel�d�thetetlen hidegs�g�t, a kem�ny hanghordoz�s�t, a szinte teljes�thetetlen elv�r�sait; a Hal�listent.

- Nem – mondtam -, ha erre gondoln�l: nem a tr�nert kerestem, hogy �j feladatot, �j kih�v�st k�rjek. Egyszer�en hi�nyozt�l.

Szel�den biccentett, mint akinek �gy is j�. – Annyi t�rt�nt, hogy fel�rt�l arra a bizonyos cs�csra, ahol az ember nagyon egyed�l marad.

- �s ahonnan nincs tov�bb – leheltem.

- De van – mondta -,csak meg kell tal�lnod magadban. Tudnod kell, mit akarsz.

T�ged – gondoltam, �s les�t�ttem a szememet, mert egyre jobban f�ltem att�l az okos, panor�matekintet� szemp�rt�l.

- Azt hiszem, tudom, mi�rt tal�lt�l meg �ppen engem – folytatta. – �gy t�nik, nagyon egy cip�ben j�runk. P�ly�nk cs�cs�ra �rt�nk mindketten, valami v�get �rt benn�nk… �s valami �j kezd�dik. Mit lehet ilyenkor tenni? – t�n�d�tt. – Kell egy�ltal�n tenni b�rmit is? – F�rk�sz�n r�m n�zett; �gy l�tszott, val�ban �rdekli, mit kezdhet�nk ebben a lehetetlen helyzetben. – Vannak terveid?

Lenn�nek!

- Nem tudom. Leon, k�rlek – ny�gtem hal�lra v�ltan -, nem csak szakmailag vagyok sz�jig a lekv�rban.

- Nocsak. – Leon �sszefont karral, r�snyire h�zott szemmel h�trad�lt. – Ez egyre �rdekesebb.

- Nem szeretn�k r�la besz�lni – hadartam r�m�lten.

- Pedig roppant k�v�ncsiv� tett�l!

- Ne gondolj semmi rosszra. Csak… minden �sszekavarodott bennem, fenekest�l felfordult az eg�sz �letem… �s… nem is tudom – szak�tottam f�lbe magamat �gyetlen�l. Mert musz�j ilyen rohadtul szerencs�tlennek lennem, valah�nyszor h�rom m�tern�l k�zelebb vagyunk egym�shoz!

- Nem nyugtatsz meg, Sora.

- Szabads�got vettem ki, �s idej�ttem, mert… Mert egyed�l te vagy k�pes elkapni, ha zuhanok!

El�rehajolt, �s vadul a szemembe f�rta a tekintet�t:

- �s gondolod, hogy be�rem ennyivel? – vicsorgott. – Hogyan b�zhatsz meg bennem ilyen vakon? H�t nem ismersz m�g el�gg�? Ha azt hiszed, hogy mostanra pihepuha, keny�rre kenhet�, ny�mnyila alakk� v�ltam, �ri�sit t�vedsz, k�ly�k! Mindenkinek van egy adott alapterm�szete, Sora, �s azon az Atyaisten sem tud v�ltoztatni. Nem vagyok gy�m, sem jov�lis nagyb�csi, �s soha nem is leszek!

Nem bizony, gondoltam, amint hirtelen mindent meg�rtettem.

Leon nem egy nagyb�csis t�pus, val�ban. Leon az, aki kiv�tel n�lk�l minden n� sz�v�t megdobogtatja kilenct�l kilencvenkilenc �ves korig; � az a f�rfi, akit�l minden szende le�nyz�t azonnal �s messzmen�en eltiltana a mam�ja; egy angyalarc� �rd�g, egy t�k�letes test�, ordas ragadoz�, akiben minden egy�tt van ahhoz, hogy �letre keltse b�rmely n�st�ny �si f�lelm�t a h�mt�l, a falkavez�rt�l, ezzel egy�tt persze az �r�k n�i sorst�l: a p�rosod�s olyan fok� gy�ny�r�t�l, hogy abba kiss� bele kell pusztulni, a sz�l�s csontrepeszt� k�njait�l, �s v�g�l a legrosszabbt�l: amikor r�d un, elmar maga mell�l, �s m�s n�st�nyt keres. M�gsem f�ltem t�le t�bb�. Tal�n �ppen ekkor �llt a sark�ra bennem az �r�k N�, aki nem most j�tt a hat-h�szassal, aki nem ijed meg egy el�villan�, harapni k�sz fogsort�l - aki tudja, mit akar. Tal�n �ppen ekkor n�ztem r� �letemben el�sz�r igaz�n n�i szemmel, azonnal �s mag�t�l �rtet�d�en elfogadva �t olyannak, amilyen. Nem h�k�ltem vissza el�le, s�t. Nyugodtan el�red�ltem, szemben�ztem vele vacsor�nk romjai felett, �s tiszta, cseng�, majdnem boldog hangon azt mondtam:

- El�g volt, Leon. Vigy�l haza.

Megr�ndult az arca, mintha meg�t�ttem volna. Azt�n vad�sz� nagymacsk�ra eml�keztet� arccal, gonoszul csillog� szemekkel, m�ly torokhangon azt dorombolta:

- Rendben van. Hozz�d, vagy hozz�m?