A j�ghegyen

Nem voltak alternat�v�k: el kellett fogadom a kih�v�st.

Pontosabban, meg sem fordult a fejemben, hogy b�rmi m�st tegyek. Semmi egyebet nem akartam  tenni. Vele akartam lenni, �s vele voltam: semmi m�s nem sz�m�tott. Elbizakodott voltam, naiv, vakmer�… vagy csak szerelmes? Tudnom kellett volna, hogy Leon nem t�ri a k�t�tts�get. Hiszen alighogy megszabadult egy hasonl�t�l: okkal, joggal kelt ki egy �jabb rabl�nc ellen. Fel kellett volna figyelnem az aggaszt� jelekre.

Hiszen szeme �jra kih�lt, arc�ra k�z�ny�s maszk simult; v�lla, gerince abba a jellegzetes, nyegle, h�nyaveti tart�sba �llt vissza, amit r�gebben olyan gyakran l�ttam t�le. Nem karolt �t t�bb�, a kezemet sem fogta meg. K�nos udvariass�ggal nyitogatta el�ttem az ajt�kat, ahogy kiment�nk az �tteremb�l, azt�n ugyanezt tette az aut� ajtaj�val is. M�g arra is �gyelt, hogy ne csattanjon t�l nagyot, amikor r�m v�gta. Egymer� nehezen visszafojtott, s�t�t szenved�ly volt az eg�sz pasas. �ri�si �nuralommal, higgadtan, n�m�n vezetett; a kocsi j� szag� utaster�ben pengett, robajlott a fesz�lts�g. Azt�n gyorslift rep�tett benn�nket P�rizs egyik elit toronyh�z�nak sokadik emelet�re. Leon a f�lk�ben sem sz�lt hozz�m. Csak n�zett r�m t�voli, idegennek t�n� arccal, merev tekintettel: ahogy egy kobra figyeli a leend� �ldozat�t. Emelt f�vel, m�g mindig nyugodtan viszonoztam a pillant�s�t: azt hittem, az�rt ilyen, mert d�h�s r�m. Hamarosan r� kellett j�nn�m, hogy t�bb, j�val t�bb ez holmi h�tk�znapi, toporz�kol�s pip�n�l; hogy a f�rfi, aki a Kaleido kupol�j�ban a magasba haj�tott �s a Mennybe rep�tett, most a Pokolba r�nt mag�val; hogy naiv nyugalmam semmi egy�bre nem volt j�, mint arra, hogy �nk�nt �s dalolva rohanjak a vesztembe. Amikor kinyitotta el�ttem a lak�sa ajtaj�t, mintha meggondolta volna mag�t: meg�ll�tott, �s szembeford�tott mag�val, �s nem is goromb�n. Keze t�tov�n az arcomhoz rebbent, szem�ben bizonytalans�g csillant.

- Ne – suttogta, ahogy lassan a sz�mra hajolt -, Sora, ne, ne… - k�ny�rg�tt, foh�szkodott, de m�r t�l k�s� volt, k�s� mindenhez: �ssze�rt a sz�nk, l�legzet�nk egym�sba simult, �s megbillent �s elmozdult vel�nk az eg�sz vil�g.  Amikor sz�tv�ltunk, �gy kereste a tekintetemet, mint a fuldokl� a ment��vet; de nem tal�lta meg benne, amit l�tni akart. Tal�n dac, tal�n f�lelem ut�n kutatott; b�rmi ut�n, ami meg�ll�thatja… De nem volt bennem ilyesmi. Egyetlen nagy, felt�tel n�lk�li �igen� voltam. Pokoli d�h lobbant a szem�ben, �risze viharfelleg-sz�rk�v� s�t�t�lt.

- Semmit sem v�ltozt�l – mondta, �s micsoda hang volt ez! �veget lehetett volna v�gni vele. – Az esztelen, minden j�zan hat�ron k�v�l es� kitart�sod m�g mindig nagyobb, mint minden egy�b tudom�nyod egy�ttv�ve! Engem akarsz? Akkor gyere! – azzal bel�kte az ajt�t, bel�d�tott rajta, majd a l�b�val betasz�totta magunk ut�n, an�lk�l hogy elengedett volna. Nem �lelt �t: mag�hoz r�ntott. Nem cs�kolt: harapott. �sszekoccantak a fogaink. Semmi, de semmi kellemes nem volt benne: sz�rny� volt. M�gis borzongva, hideg �r�mmel simultam a karcs�, kem�ny f�rfitesthez, belet�rtam s�r�, selymes s�r�ny�be, besz�vtam friss ny�rfa-illat�t. Akartam �t, mindenest�l; akartam �t akkor is, ha tudtam: nincs vissza�t, nincs rem�ny, �s ezut�n m�r soha t�bb� nem lesz olyan semmi, mint volt. A legapr�bb gyeng�ds�gre is irt�zatos vads�ggal v�laszolt. T�pte r�lam a ruh�t, nem kegyelmezett a csepp bugyinak sem. Nem szel�d�tette meg v�dtelen testem l�tv�nya, meztelen b�r�m melege; nem hallotta csendes hangomat, nem �rezte, hogy gyeng�d kezekkel vetk�ztetem, sorra v�ve sz�jasan fesz�l�, �lesen elhat�rol�d� izmait – puszt�t� szenved�llyel tombolt, �s �pp�gy nem lehetett volna meg�ll�tani, ahogy nem lehet meg�ll�tani a hurrik�nt sem. M�gsem riadtam vissza; nem f�ltem t�le. T�ls�gosan szerettem. �s nem is volt mi�rt f�lnem – m�g nem. Vad volt, de nem aljas; durva, de nem brut�lis, �s ami a legfontosabb: egy pillanatig sem kellett er�szakot alkalmaznia, hiszen �n is akartam �t, �s mindent, amit tett. M�g akkor is, amikor lesz�d�lt�nk a nappali puha gyapj�sz�nyeg�re, �s f�l�m ker�lt v�gre az a fenevad; m�g akkor is boldogan fogadtam r�m nehezed� s�ly�t, �s puh�n, odaad�n ny�ltam meg neki. Azt�n minden �sszeomlott. �gy hatolt bel�m, ahogy a lezuhan� j�gcsap f�r�dik a langyos tavaszi f�ldbe; ahogy a gyilkos d�fi k�s�t �ldozata test�be. Perzselt, �getett a fesz�t� k�n. Felsikoltottam; k�rmeim v�res �veket has�tottak Leon h�t�ba. Azonnal mozdulatlann� merevedett. Zokogtam. � eg�sz test�ben remegett. Nem n�zett r�m; arca arcom mellett rejtve maradt. Haja f�l�nk borul� f�gg�nye elv�lasztott minket a k�lvil�gt�l. Vakon hallgattam zih�l� l�gz�s�t, d�r�mb�l� sz�vver�s�t; �reztem az �lemben �g� f�jdalmat, �s �szak minden hideg�t az arcomon lefut� k�nnyekben. Leon nem mozdult. V�rt, m�r megint v�rt valamire, �n viszont nem voltam t�bb� abban a helyzetben, hogy azt tal�lgassam, mit akar. Nem reag�ltam. �sszecsikordultak a fogai. Meglend�lt, mint a trap�zon, �s �n �jra felki�ltottam; belemartam a v�ll�ba.

Azt�n a haj�t markoltam, t�ptem. Akkor m�r korb�cs�t�ssel �rt fel minden egyes mozdulata. �gy �reztem, sz�tszak�t. V�resre haraptam a sz�m sz�l�t �s Leon v�ll�t, karmoltam a h�t�t, keskeny cs�p�j�t k�nomban – �s m�g mindig t�l kitart�, t�l b�szke voltam ahhoz, hogy kegyelem�rt k�ny�r�gjek. Sz�d�ltem, ny�sz�r�gtem �s m�g mindig s�rtam, annyira f�jt, de nem �s nem adtam fel.  Meggy�t�rt, hal�lf�radt testem el�bb felmondta a szolg�latot, mint �n magam. Hull�mokban bor�tott el a rosszull�t, �s minden hull�m egyre er�sebb volt; v�g�l egyszer�en darabokra t�rt �s lezuhant az eg�sz vil�g, �s tudatom talaj�t vesztve a semmibe hullt. Nem tudom, mennyi id� telt el, de s�t�t volt m�g, amikor felriadtam. R�m�lten kaptam leveg� ut�n, amikor r�j�ttem, hol vagyok �s mi�rt. Fel�ltem, pr�b�ltam k�r�ln�zni a hom�lyban. Sz�les futon�gyon voltam, meztelen�l, de egy k�nny� takar�val betakarva. Szinte minden porcik�m jajgatott a f�jdalomt�l, ak�rcsak egy istenes, t�z�r�s edz�s ut�n. Mozdulataimra, halk nyavalyg�somra v�laszul nesz k�lt az �gy t�loldal�n, �s amikor megl�ttam azt a j�gf�ny� hajzuhatagot, azt a j�l ismert arcot, rettegve felny�gtem, �s p�nikszer�en olyan t�vol h�z�dtam t�le, amennyire csak lehetett. Itt volt, v�gig itt virrasztott mellettem, �s �rz�tt, ahogy a j�llakott oroszl�n �rzi a konc marad�k�t!Felfordult a gyomrom t�le. Felugrottam, �s magamra kapkodtam az �gy v�g�be fektetett ruh�imat.

- Hov� m�sz? – k�rdezte rekedten.

- Innen el – feleltem.

Gyenge, s�rga f�ny t�lt�tte be a h�l�szob�t, ahogy felkapcsolt egy apr� olvas�l�mp�t. Haj�nak n�h�ny tincse k�cosan omlott meztelen v�ll�ra, ez azonban nem volt el�g ahhoz, hogy eltakarja v�ll�n, mellkas�n, arc�n a s�jt�sszer�, v�r�s sebeket.

Ezeket �n csin�ltam? Kit �rdekel?!

- Sora… - kezdte volna, de a szav�ba v�gtam:

- Nem, Leon. El�g volt. T�bb volt, mint el�g. – A b�borsz�n ing apr�cska gombjaival k�szk�dtem, nem n�ztem r�. – Elmegyek.

- V�rj…

Nem v�laszoltam. V�gre az utols� �tkozott gomb is a hely�re ker�lt; akkor egyszer�en h�tat ford�tottam, �s az ajt� fel� indultam.

- Sora, k�rlek…!

Lassan, nagyon lassan fordultam vissza, att�l rettegve, hogy k�zben felkelt �s itt �ll m�g�ttem, hidegen, mindenre k�szen, mint mindig. Nem volt ott. Az �gyon �lt, d�bbenten, �rtetlen�l; tal�n azon t�n�dve, mi olyan s�rg�s hajnali h�romkor? El�vett minden vele kapcsolatos rossz eml�kem.

- Te gy�zt�l, Hal�listen – mondtam. – V�g�l engem is kik�sz�tett�l. T�bb� nem foglak zaklatni. �g veled. – Kilebbentem az ajt�n, otthagytam �t megint; �m ez�ttal biztos voltam benne: �r�kre.