Igazgy�ngy

Amikor becsuk�dott m�g�tt�nk a h�l�szoba ajtaja, �jra elfogott a f�lelem, b�r ennek jelen pillanatban gyakorlati oka nem volt. Leon nem volt sem d�h�s, sem k�z�mb�s; tal�n m�g soha nem �reztem �t ilyen k�zel magamhoz, �s ez m�r �nmag�ban el�g lehetett volna ahhoz, hogy teljesen megb�zzam benne.

De h�t nem is a bizalommal volt a baj, hanem az �rzelmekkel.

F�l�nk tekintetem l�tt�n k�rd�n felvonta a szem�ld�k�t; �n s�hajtva h�tr�bb l�ptem.

- Jobban szerettelek volna elfelejteni – mondtam �szint�n.

Halv�ny mosoly moccant a sz�ja sark�n.

- �n is – felelte egyszer�en, gyeng�den v�gigsim�tva arcomon, nyakamon.

Remegtem. Nagyon k�zel volt az a mindig kiss� h�v�s, z�rk�zott arc, �s most nem tudtam r�la leolvasni semmit, semmit. Azok a hossz�, �rz�keny ujjak m�r a kulccsontomon j�rtak…

- Mit akarsz, Leon…? – leheltem.

Mutat�ujja lecs�szott a melleim k�z�, beleakaszkodott ruh�m kiv�g�s�ba, �s ann�l fogva h�zott �jra mag�hoz.

- T�ged – suttogta, �s �jra a sz�mra hajolt.

Ez a pillanat mindent megv�ltoztatott. Ez a cs�k volt a n�ma robban�s, a s�jt�l�g el�h�rn�ke; ez �sszebor�tott eget – f�ldet, alapjaiban rengette meg a vil�got.

Az �rz�ketlennek hitt f�rfi maga volt a mindent felem�szt�, gy�tr� szenved�ly. Arcomat simogat� l�legzete mintha az eg�sz testemet simogatta volna; nyelve minden egyes �rint�se olyan volt, mintha szeretkezn�nk – pedig j�szer�vel m�g hozz�m sem �rt. A v�gy egyre er�sebb lett, ahogy egym�sra hullottak a m�sodpercek a sz�vz�rejes, �gzeng�ses csendben; a cs�k egyre m�ly�lt, �s mi egyre szorosabban simultunk egym�shoz. Leon keze a hajamba cs�szott, azt�n arcomra, nyakamra; �n az �t�zott, fekete edz�ing alatt lelt feszes, es�h�v�s b�rt, vonagl� izmokat simogattam.

Azt�n csak n�zt�k egym�st, f�tyolos szemmel, d�bbenten. �jra eltelt egy t�red�k pillanat, �s megint a karjaiban voltam, �s k�zben valahogy leh�zta r�lam a p�l�mat. Azt�n �n tettem ugyanezt vele, �s � megborzongott, amikor a szabad leveg� nyirkos b�r�hez �rt; azt�n meztelen, meleg melleimmel a kih�lt, f�radt f�rfitesthez simultam, �s � halkan feljajdult a gy�ny�rt�l.

- Borzaszt�an meg fogsz f�zni – suttogtam, egyszerre reszketve a v�gyt�l �s Leon b�r�nek h�v�s�t�l; � azonban nem felelt, csak cs�kolt, mintha mindig ezt csin�ltuk volna, mintha mindig egy�tt lett�nk volna, �s k�zben azon igyekezett, hogy egyszerre szabaduljon meg mindkett�nk nadr�gj�t�l.

- Az a kisebbik baj – mondta rekedten, amikor �jra leveg�h�z jutott - , a nagyobb meg az, hogy pokolian felizgatsz… Meg�rj�t, ha csak hozz�m �rsz… - s�gta, mik�zben a h�l�b�l ny�l� f�rd�szoba fel� sz�d�tett – p�rd�tett mag�val. – Hol a fen�ben volt�l ilyen sok�ig? Mi�rt nem j�tt�l? – k�rdezte, szinte fuldokolva a moh�, t�relmetlen cs�kok k�z�tt. – Mi�rt hagyt�l el? Te sosem engedt�l, b�rmit tettem is, most mi�rt ment�l el?! Te mindig jobban tudtad, mint �n, most mi�rt nem? Nem tudtad, hogy n�lk�led elsorvadok? Soha t�bb� ne t�gy ilyet!

Es�lyem sem volt v�laszolni: k�r�lfogott a delej, Leon �ze, illata; �reztem er�s, hossz� ujj� kez�t, szigor�, harap�s cs�kjait, karcs� test�t, kem�ny �gy�k�t. Belet�rtam nyirkos, hossz�, hideg s�r�ny�be, �s faltam a sz�j�t; tenyerem szinte hipnotiz�lva siklott v�gig fesz�l� – lazul� izmain, feszes, friss b�r�n.

Akkor m�r fogalmam sem volt, hol vagyunk: mintha valami almaz�ld b�ra borult volna f�l�nk, b�r ebben nem voltam biztos, �s nem is sz�m�tott. Csak Leon volt a fontos, a k�d�s, viharsz�rk�v� s�t�t�lt szeme, az �lel�se, a k�zels�ge, az �rint�sei, a rekedt, akadoz� hangja, amint arr�l besz�l, mennyire hi�nyoztam neki; azt�n mag�hoz emelt, �n �tfontam a cs�p�j�t a combjaimmal, � pedig bel�mhatolt, gyorsan �s kem�nyen, abban a pillanatban, amikor a langyos, �m gyorsan meleged� tus �mleni kezdett r�nk, �s felki�ltottam a nyers, vad boldogs�gt�l.

Nem b�rta sok�ig, de �n sem: gy�ny�r�nk n�h�ny m�sodperc alatt fokozhatatlann� n�tt �s mindent elbor�tott, �vbe r�ntva test�nket, ellobbantva tudatunkat.

Nem tudom, mennyi id� telt el ezut�n. Arra eszm�ltem, hogy Leon halkan nevet valahol a f�lem mellett, egyre a nevemet mormolja, �s a v�z m�g mindig patakzik r�nk.

- Leon – z�mm�gtem mosolyogva.

- Hmm…?

Hatalmasat s�hajtottam. – �gy v�rtalak…

- Mert musz�j volt lel�pned, m�g miel�tt megadtam volna a sz�momat – ugratott.

- Hiszen az�rt j�ttem, mert sehogy m�sk�pp nem �rtelek volna el… Besz�lni szerettem volna veled – n�ztem fel r� �rtatlanul, �s a kr�mozott polcon lelt tusf�rd�vel elkezdtem �t lemosni. – Mmmm, Leon, ez csod�s… Olyan illata van, mint a fiatal f�knak. Fordulj meg, l�gy sz�ves.

Engedelmesen h�tat ford�tott, �n pedig elemeltem a h�t�r�l, v�ll�r�l �zott, feh�r s�r�ny�t… azt�n ijedten felszisszentem, d�bbenten v�gigsim�tva a sima b�r�n v�gigsz�nt�, gy�gyul�f�lben l�v� sebeken. M�r meg is feledkeztem r�luk… De m�g mindig itt voltak, �s figyelmeztettek: nem �lom volt. T�nyleg megt�rt�nt, t�nyleg harcoltunk, �letre – hal�lra, �s b�rmikor megt�rt�nhet �jra. A Hal�listen nem t�vozott, csak f�lre�llt; mosolyog rajtunk, �s tudja, hogy nem jelent�nk sz�m�ra komoly akad�lyt. � biztosra megy – �s teheti, mivel hozott anyagb�l dolgozik: � csak az �rzelmekkel szemben lenne tehetetlen… �ldozat�nak pedig nincsenek �rzelmei, �s tal�n soha nem is lesznek.

Megszel�d�thetem Leont, meg tudom tenni…

De soha, soha az �letben nem fogom el�rni, hogy szeressen.

- Mi a baj, Sora? – fordult �jra fel�m Leon.

- Leon, ezek a sebek… �n…- dadogtam. – Bocs�ss meg…

Megfogta a kezemet, k�nnyed cs�kot lehelt r�. – Ezeket a sebeket meg�rdemeltem – mondta. – Ne t�r�dj vel�k tov�bb. Mir�l szerett�l volna besz�lni velem? – k�rdezte, mik�zben elvette a tusf�rd�s flakont, �s most � kezdett lemosni engem.

A szempill�mon hint�z� sziv�rv�nysz�n v�zcseppen kereszt�l n�ztem a sz�p f�rfiarcot; magasan �l�, eleg�ns vonal� arccsontj�t, konok �llkapcs�t, fi�s ajkait, �s m�g mindig ott tartottam, hogy ezt nem szabadna, vele nem…

De m�r t�ls�gosan szerettem. Vele bev�llaltam az egyenl�tlen k�zdelmet is, miatta hajland� voltam felvenni a p�rbajkeszty�t, �s szemben�zni a Hal�listennel.

Mindez f�lelmemen, f�jdalmamon alig kisebb�tett.

Sohasem fog viszontszeretni, Sora.

M�g mindig akarod?

- Azt akartam mondani, hogy legy�nk bar�tok – feleltem Leon k�rd�s�re, mik�zben magam is hallottam, mennyire ostob�n, gyermetegen hangzik.

- Nos – kezdte megfontoltan - , az im�nt t�rt�ntek f�ny�ben azt mondan�m, hogy �pp kezd�nk el�g j�l �sszebar�tkozni…

Majdnem elnevettem magam, �s a sz�vem csaknem megszakadt miatta. Hiszen csak most kezdett felengedni, m�r k�zelebb j�tt, m�r megengedett mag�nak n�mi humort, n�h�ny mosolyt; l�ncai meglazultak, a cellaajt� f�lig kiny�lt – �s �pp most v�lt bizonyoss�, hogy sosem fog kiny�lni teljesen; tal�n m�g annyira sem, hogy kif�rjen rajta; �s a sz�vem �sszeszorult, �s satuba fogott a vissz�s ambivalencia, mint mindig, vele mindig.

Ha van is sz�ve, abban mindig ott lesz egy j�gszil�nk.

Ki fogom b�rni?

Nem tudom. De vele kell maradnom.

Kil�ptem a zuhanykabin �ttetsz�-almaz�ld burk�b�l, �s magamra kaptam a fekete k�nt�st, amely az ajt� bels� oldal�ra szerelt fogason l�gott.

A hossz� pal�st nem kedvelt engem: sz�lt�ben, hossz�ban messze meghaladta a m�reteimet, �s mik�zben t�r�lk�z�t kerestem, legal�bb h�romszor pr�b�lt elg�ncsolni.

- A m�reteid, dr�g�m… - morogtam, �s Leon fej�re dobtam a sz�r�t�n tal�lt vastag, puha frott�rt; azut�n t�r�lget� sz�nd�kkal kegyetlen�l megt�ptem a haj�t. – Hogyan f�s�l�d ezt ki minden nap? – k�rdeztem.

- Kef�lni szoktam – ny�gte a t�r�lk�z� alatt.

- Hogy mi?! - b�multam r� kerek szemekkel.

Kipukkant bel�l�nk a nevet�s; Leon felkapott, mag�hoz szor�tott, kilend�lt velem a h�l�szob�ba, �s a k�vetkez� pillanatban a sz�les, alacsony futon�gyon tal�ltam magam, ahov� akkor �jjel is hozott; de a rossz eml�kek felold�dtak a nevet�sben, �s most t�nyleg boldog voltam, hiszen vele voltam… �s semmi m�s nem sz�m�tott.

Amikor elny�ltam az �gyon, f�l�m hajolt, �s orrhegyen cs�kolt.

- J�l van, Naegino kisasszony – mondta. – Itt az ideje, hogy kiteregesd a lapjaidat.

- M�gis, mi a csud�t mondhatn�k? – n�ztem r� megint �rtetlen�l.

- Hogy mi�rt j�tt�l Franciaorsz�gba. Hogy mi�rt kerest�l meg val�j�ban. Hogy mi�rt j�tt�l vissza m�g azok ut�n is, amit tettem veled.

N�zt�k egym�st… azt�n minden f�lelem, bizonytalans�g, b�ntudat, szerencs�tlens�g �s neh�zs�g dac�ra elmosolyodtam. Belekapaszkodtam a haj�ba, leh�ztam magamhoz a fej�t, �s sz�jon cs�koltam.

- Nem fontos – s�gtam a sz�j�ba.

- De nekem… - kezdte volna, de �jra megcs�koltam, azt�n �jra �s �jra, ah�nyszor csak megpr�b�lt megsz�lalni. Addig b�v�ltem, sz�d�tettem, am�g teljesen ellazulva, k�cosan, gy�m�ntf�ny� szemekkel elfek�dt el�ttem.

Leny�g�zve figyeltem. Olyan volt, mintha egy tigris fek�dt volna a l�baim el�, megengedve, hogy cir�gassam.

Meg�rtettem, micsoda hatalmat adott a kezembe – �s f�l�nken, �vatosan, de ahogy az id� telt, egyre b�torodva �ltem a hatalmammal.