Egy�tt…

Amikor �jra magamhoz t�rtem, odakint m�r alkonyodott, �s m�g mindig esett az es�.

Az oldalamon fek�dtem, szemben az ablakkal, �lmosan b�multam a vihar s�t�ts�ge ut�n k�vetkez� furcsa, vil�gos alkonyt, �s m�g�ttem, szorosan hozz�m simulva, ott volt a f�rfi, akit szeretek.

A k�nt�s m�r nem volt rajtam, viszont valaki betakart a mentaz�ld �gynem� k�nny� takar�ival, am�g Csodaorsz�gban j�rtam.

Lassan, �vatosan megfordultam, �s n�ztem a f�rfit.

Leon lehunyt szemmel, halkan l�legezve pihent, mozdulatomat �rz�kelve azonban ut�nam ny�lt.

- Ne menj el – k�rte. Nem nyitotta ki a szem�t.

- Csitt, kedves, maradok – suttogtam, csendesen, mint az ablakon neszez� es�. – Aludj csak.

Halkan felmordult.

- Ne h�ly�skedj, aludni? – �tfogta a derekamat, mag�hoz h�zott. – Az kiz�rt, hogy egyetlen �jjel beteljek veled.

- Leon…! – m�ltatlankodtam nevetve, �s boldogan n�ztem, ahogy felny�lik az a sz�ps�ges, h�v�s szemp�r.

Nem mosolygott, de majdnem; fejemet a v�ll�ra h�zta. Elf�szkeltem magam a v�ll�n, sz�m a nyak�hoz �rt; ha m�r ott voltam, finoman beleharaptam. Belet�rt a hajamba.

- Ez hi�nyzott – s�gta – , ez a brok�tsima �rint�s… �s a cseresznyevir�g- illatod. A nagy dum�d a jellegzetes jap�n udvariass�ggal. A forr�barna szemeid. Hi�ba k�rdezn�m, hogy mi�rt, ugye?

Felemeltem a fejem, �s a szem�be mosolyogtam. – Azt hiszem, igen – feleltem.

- Rendben van. Akkor azt k�rdezem, hogyan tov�bb?

- Mivel kapcsolatban? – adtam a h�ly�csk�t.

- Semmit sem tudok r�lad – mondta elgondolkodva. – Kolleg�b�l viharos gyorsas�ggal mag�nszem�lly� v�lt�l, k�rd�seimre pedig ezen a t�ren nem v�laszolsz. Felett�bb gyan�s. �m ha �gy akarod, t�rj�nk vissza a szakmai k�rd�sekhez. Szabads�godat t�lt�d P�rizsban, vagy Kalos kir�gott?

Musz�j volt nevetnem. – El�bbi – mondtam. – K�v�ncsi voltam r�d; idej�ttem, hogy kifigyeljem, hogyan �lsz, mi van veled. Eszem �g�ban sem volt fenntartani vagy ak�r tal�lkozni veled, de h�t �szrevett�l az el�ad�son… Ez nem volt bekalkul�lva, rendesen zavarba is j�ttem. Azt�n �r�lt iramban peregtek az esem�nyek…

- Sora, sajn�lom… - f�jdalom futott �t a szem�n.

- Felejtsd el – mondtam, j�l tudv�n: �n sosem fogom elfelejteni... azt a borzalmas, csod�latos �jszak�t, ami bemocskolt mindent a hideg sz�ps�g�vel, megk�nzott mindkett�nket az ellentmond�saival.

- Lehetetlen – mondta - … de ha �gy akarod, Sora…

- �gy akarom – feleltem hat�rozottan.

Hidd csak, hogy mind�ssze k�v�ncsis�gb�l j�ttem ut�nad; gondold, hogy csak n�h�ny kellemes �jszak�t akarok t�led. Hiszen ha tudn�d az igazat, meg�ln�l, m�g a saj�t �rz�seid ellen�re is………Ink�bb, mint hogy beismerd: sz�ks�ged van r�m. Mert hiszen nincs is – micsoda paradoxon!

De lesz, Leon. �g�rem.

�sszeh�zott szemmel, f�rk�sz�n n�zett r�m, �n pedig babon�san rettegtem, mint mindig, hogy l�tja a gondolataimat… Azt�n fanyar f�lmosolyt villantott r�m.

- Holt mes�kb�l v�n baz�r – id�zte Poe-t,­* �s �n megborzongtam. – J�l van h�t. Nem tudom, mi ez az eg�sz, �s te nem akarod, hogy megtudjam – mondta k�nnyed�n. – Nem foglak faggatni, belemegyek a j�t�kba… De nekem is megvannak a felt�teleim, Sora. R� fogok j�nni, mi ez az eg�sz… �s addig egy pillanatra sem engedlek el magam mell�l.

- Jogos- b�lintottam, �s sajgott a sz�vem.

Hiszen itt vagyunk, v�gre egy�tt, egy hossz�, furcsa kapcsolat v�g�n, �s egy �jabb elej�n, azok ut�n, hogy megj�rtuk egym�ssal a Poklot �s a Mennyorsz�got… �s ahelyett, hogy elpihenn�nk egym�s karjaiban, �zleties hangon egyezked�nk, mint k�t idegen. Istenem, mi lesz �gy ebb�l?

- Semmi kifog�s? – k�rdezte. – Felfogtad, mibe m�sz bele?

- Igen, Leon – s�hajtottam, �s �jra elf�szkeltem magam a v�ll�n. – T�gy, amit akarsz. Megb�zom benned – s�gtam, tudv�n, hogy ett�l ideges lesz megint; de h�t nem mondhattam m�st: val�ban megb�ztam benne.

�sszemarkolta a hajamat a tark�mon, �gy emelte fel a fejemet, �s a szemembe n�zett; de azt�n s�hajtva el is engedett.

- Jav�thatatlan vagy – mormolta.

Var�zslat volt. Szinte �reztem a pillanatot, amikor f�lretette a gyanakv�s�t, �s laz�n lep�ccintette mag�r�l a v�lt gondokat. Elfogadott v�gre eg�szen. �szint�n csod�ltam �t ez�rt.

- Semmit sem tudsz – suttogtam hitetlen�l, izz� rem�nnyel. – Nulla indok, nulla inform�ci�, nulla j�v�terv, csak a n�mas�g… Csak egy �jabb l�ny, aki t�ged akar. Csak egy �jabb, sz�modra nyilv�n jelent�ktelen partner- k�rd�s. Mi�rt, Leon? Mi�rt fogadsz el?

Oldal�ra fordult, hogy l�thassa az arcomat; tekintete nyugodt volt.

- Mert nincs vesz�tenival�m – mondta. – Tudom, hogy el�g j� vagy hozz�m, �s azt is: sosem �rtan�l nekem. Ezt m�r �nmag�ban sem nevezhetem teljes inform�ci�-hi�nynak. �s el kell ismernem, Sora, van benned valami. Mindigis volt. S�lyos hiba lenne ezt figyelmen k�v�l hagynom; �s ahogy m�sokat nem, �gy �nmagamat sem hagyom hib�zni. �s v�g�l, de v�letlen�l sem utols�sorban: ha van ember a vil�gon, akit k�zel tudok engedni magamhoz, akit elismerek, aki m�g hi�nyozni is tud… az te vagy.

H�t, nem ez volt a vil�g legmegrend�t�bb szerelmi vallom�sa, de nem �m!

Egy Leon Oswald sz�j�b�l m�gis maga volt az eg�sz �let.

�g�, remeg� sz�vem t�bbet akart: tombolva k�vetelte �t mag�nak. Azt akartam, hogy szeressen, azt akartam, hogy ne tudjon n�lk�lem �lni. Ez a sz�v nem hitt neki, ez a sz�v azt akarta elhinni: t�ved�s volt az eg�sz �letem n�lk�led.

Az Angyal azonban, aki bennem �lt, csendesen, mindentud�n mosolygott, �s el�gedett volt. Be�rte egy csepp pal�nta ifj� �let-�g�ret�vel, �s tudta: ha vigy�z r�, v�g�l fa lesz bel�le.

H�feh�r, hajl�kony �g�, karcs� ny�rfa.

T�rsamhoz simultam, � pedig mag�hoz �lelt; f�lig m�r �ntudatlan mozdulattal magunkra h�ztam j�gsz�n haj�t, mint valami takar�t, �s f�l�lomban arra gondoltam: v�gre j� kezekben vagyok.

Tudtam, Leon holnapt�l �tveszi a gyakorlati ir�ny�t�st, �s s�nen tartja a dolgainkat – �n magam pedig koncentr�lhatok v�gre arra, ami�rt val�j�ban idej�ttem.

F�ztam a szeretetlens�gt�l, m�gis boldog mosollyal, t�rsam test�nek, haj�nak meleg�ben aludtam el, mik�zben egyetlen tiszta, tavaszmeleg gondolat t�lt�tt be:

El fogom �t venni t�led, Hal�listen.