Sz�let�snap

Elrugaszkod�som a val�s�gban �gy nyilv�nult meg, hogy lassan, fokozatosan elkezdtem n�mileg t�gabb mozg�steret biztos�tani magamnak.

Gonosz l�p�s volt, nem vagyok t�l b�szke r�. Sz�ks�ges rossz volt. D�mon volt.

Elk�rtem Leont�l a lak�s p�tkulcsait, arra az esetre, ha ellent�tes programunk ad�dna… Azut�n pedig gondoskodtam r�la, hogy val�ban ad�djanak ilyen programok.

Eleinte mondvacsin�lt �r�gyekkel n�ha el�bb vagy k�s�bb mentem haza, mint �. Hiszen k�nny� is kedvesen, agg�d�n r�besz�lni egy hullaf�radt artist�t az eg�sz napos hajt�s ut�n, hogy menjen haza, �s meggy�zni arr�l, hogy j�magam m�g ny�jtan�k egy �r�csk�t…

K�s�bb arra k�rtem: engedje, hogy elfogadjak n�h�ny megh�v�st a kolleg�kt�l, �s tartson vel�nk, ha van kedve; hi�nyzik a t�rsas�g, a bar�taim, �s v�gs� soron nem �lhet�nk ilyen elszigetelten! Ahogyan v�rtam, az volt a v�lasza, hogy � t�bbre �rt�kel egy j� k�nyvet; de azt meg�rti, hogy �n t�rsas l�ny vagyok, teh�t menjek csak.

Term�szetesen m�r ezen a ponton borzalmas b�ntudat gy�t�rt, hiszen egyebet sem akartam jobban, mint vele lenni, mindig vele… De nem tehettem m�st.

Nem, mert ekkor m�r eleget tudtam r�la ahhoz, hogy meg�rtsem: ha semmit sem teszek a Hal�listen ellen, v�g�l gy�zedelmeskedni fog.

Hiszen Leont soha, senki nem tan�totta szeretni – csak a h�ga, aki imm�r t�bb, mint h�rom �ve halott. Sosem volt egy rendes bar�tn�je, maximum egy�jszak�s kalandok r�men�s csajokkal. Ha valaki este befek�dt az �gy�ba, sosem �rdekelte, hogy reggel ott lesz-e m�g? Semmire sem becs�lte a n�ket, nem ismerte a szerelmet, a ragaszkod�st – ugyan honnan kellett volna ismernie? Az egyetlen ember, akit szeretett, meghalt, Leon pedig �gy d�nt�tt: a szeret�sb�l ennyi el�g is volt, mivel pokoli gy�trelemhez vezet. Nem csak hogy nem tudott, nem is akart szeretni.

Harcolnom kellett az�rt, hogy akarjon.

Elj�rogattam teh�t, h�tha a hi�nyom r��breszti valami fontosra.

Komplett sokkter�pia volt a sz�m�ra, csak �n ezt akkor m�g nem tudtam…

Hiszen el�sz�r nem t�nt fel rajta semmi v�ltoz�s… amikor pedig felt�nt, m�r r�gen rossz volt az eg�sz.

Kileng�seimet l�tsz�lag pont olyan nyugodtan, k�z�ny�sen fogadta, mint b�rmi m�st. Ha otthon voltam, elbesz�lgetett velem, ahogyan szoktuk hossz�, f�radt est�ken; vagy olvasott, mintha ott sem lenn�k. El�fordult, hogy �rtem ny�lt, �s em�szt� szenved�llyel szeretett hajnalig; ezek az �jszak�k fel�rtek egy csod�val, �s reggel mellette �bredve �nk�ntelen�l arra gondoltam: ha m�r most ekkora �lm�ny vele lenni, milyen lenne, ha szerelemmel szeretne?

Mivel ezerrel tombolt a ny�r, sz�p sz�mmal akadtak v�ltozatos, k�lt�ri programjaink is, a munk�ban �s a mag�n�letben egyar�nt. Leon ezeket is �gy kezelte, mint ahogy azt t�le megszoktam m�r; semmit nem jelentett neki a megn�vekedett nyilv�noss�g, a popul�ris elfoglalts�gok. Idegenekkel szemben k�z�mb�s volt, ismer�s�kkel szemben t�vols�gtart� �s bar�ts�gtalan; nyugodtan kiv�lts�gosnak �rezhettem volna magam, hogy velem m�s… De az a lemez m�r r�g lej�rt.

Ahogy telt az id�, m�gis v�ltozni kezdett lassan valami… Amit �n persze teljesen f�lre�rtettem.

Leon is kezdett hozz�m hasonl�an, viszont a maga m�dj�n kimaradozni.

T�bbsz�r is megt�rt�nt, hogy edz�s ut�n felakaszkodott az egyik trap�zra, vagy h�dba dobta mag�t egy r�don, �s l�gott a szeren fejjel lefel�, sehov� sem n�zve, l�that�an gondolattalanul. F�l�r�s rem�nytelen faggat�z�s ut�n rendszerint mag�ra hagytam.

Megcsin�lta azt is, hogy sutba dobva im�dott k�nyveit, kiment a v�rosba. Sosem h�vott mag�val ilyenkor, de nem is mentem volna: egy�rtelm� volt, hogy egyed�l szeretne lenni.

Viselked�s�b�l arra k�vetkeztettem, hogy egy lak�t�rs t�l sok neki; hi�nyolja megszokott remete�let�t. Nem vagyok terh�re – kev�s vagyok �n m�g ahhoz is, hogy a terh�re legyek – de jelenl�tem �hatatlanul olyan pluszokat hozott az �let�be, amihez bizony nem volt hozz�szokva. �gy gondoltam, reakci�ja �rthet� �s term�szetes; nem elutas�t�, �s ez a fontos.

Soha, de soha m�g csak nem is �lmodtam volna, mi rejlik �szt�n�s, t�vols�gtart� f�lre�ll�sa m�g�tt.

Egy j�nius v�gi szombat d�lut�n megint csak vacsor�ra k�sz�ltem az �j bar�taimmal; n�mileg idegesen, mivel Leonnal nem besz�lt�nk meg semmit. P�nteken este, el�ad�s ut�n h�vtak meg, Leon pedig akkor m�r az �lt�z�j�ben volt; hazafel� viszont olyan f�radtnak �s inger�ltnek l�tszott, hogy jobbnak l�ttam, ha nem eml�tem a megh�v�st: m�snapra halasztottam a dolgot. Szombat reggel azonban, mire fel�bredtem, � kiment edzeni valahov�, csak a konyh�ban v�rt egy �zenet a h�t�m�gnes alatt, hogy ne agg�djak miatta, �s t�ltsem a napot bel�t�som szerint. Ebb�l viszont nem tudtam meg, tervezett-e valamit est�re?

A fen�be is, hiszen neki �gyis t�kmindegy, gondoltam, �s durc�san k�sz�l�dni kezdtem.

�pp lezuhanyoztam, �s egy sz�l f�rd�leped�be csavartan �lldog�ltam a gardr�b el�tt, amikor meg�rkezett.

Elk�peszt�en j�l n�zett ki, mint mindig: a sz�vem bukfencet vetett a l�tt�ra.

Sz�rk�re kopott farmert �s fekete trik�t viselt; haja frissen mosva, f�nyesen simult a v�ll�ra, kez�ben pedig egy �ri�si csokor habfeh�r r�zs�t tartott.

A vir�got finoman, �vatosan letette az el�t�rben, �s k�zelebb l�pve gyeng�d cs�kot lehelt a v�llamra �s a sz�m sark�ra.

- Szia – mondta - , k�sz�lsz valahov�?

Hozz�b�jtam, �s kezemet a h�t�ra sim�tva m�lyet l�legeztem jellegzetes ny�rfa-illat�b�l; azt�n megj�tszott vid�ms�ggal a kolleg�kkal t�ltend� est�r�l kezdtem csacsogni.

- …�s te? – k�rdeztem azt�n b�tortalanul.

B�lintott, de sz�ra nem m�ltatta titokzatos, feh�r r�zs�s randij�t. K�t tenyere k�z� vette arcomat, �gy cs�kolt meg; szeme nagyon szomor� volt.

- Leon…

Fej�t ingatva k�rte, hogy ne folytassam; h�velykujj�t gyeng�den v�gigh�zta az arcomon, �s elfordult.

- �rezd j�l magad – mondta elmen�ben, a szob�ja fel� tartva - , �s vigy�zz magadra, Sora.

�rezzem j�l magam? N�lk�led?

Mert te j�l �rzed magad n�lk�lem?

J� vicc, t�nyleg! K�sz a tapsot, emberek; a bonbont az �lt�z�be k�rem, a vir�got helyben fogyasztom!

Hogy a fene egyen meg t�ged, Leon Oswald! B�r az �rd�g vitt volna el, amikor betetted a l�bad Cape Marybe! Mennyi k�nt, mennyi csal�d�st megsp�roltunk volna mindketten!

�des Istenem, mi�rt nem tudtam �n beleszeretni a kedves, rajong� tekintet� Kenbe? Mi�rt pont ez a hideg, d�monterm�szet� d�g kellett nekem?!

Legsz�vesebben nekiugrottam volna, mint akkor, amikor Layl�t becsm�relte a f�lem hallat�ra.

Legsz�vesebben ut�narohantam volna a szob�j�ba, �s megt�ptem volna – ami�rt engedi, hogy elt�volodjam t�le �s magamt�l, ami�rt engedi, hogy ezt tegyem magunkkal… Ami�rt nem �rti meg, hogy �sszetartoznuk… Ami�rt n�lk�le kell �lnem.

M�g hogy �rezzem j�l magam!

Nan�, hogy ocsm�nyul �reztem magam.

R�gebben soha nem voltak ilyen gondjaim. B�rhol, b�rkivel voltam is, ott voltam teljes sz�vvel, mindig csak azzal t�r�dve, amivel, akivel akkor �s ott tal�lkoztam.

Most azonban egy b�rban �ltem �j bar�taimmal, �s idegeneknek �reztem �ket, mert szemem el�tt egyre egy nagy, feh�r r�zsacsokor k�pe hull�mzott.

Nem lehetett kib�rni.

Viszonylag kor�n, tizenegy �ra k�r�l kimentettem magam a t�rsas�g el�tt, �s hazataxiztam.

Sajgott a sz�vem, fejemet �nz�, gyerekes gondolatok t�lt�tt�k be: vajon otthon van m�r? Vagy m�shol, m�ssal? Mit fogok �rezni, ha �resen tal�lom a lak�st? Mit fogok �rezni, ha Leon t�nyleg �sszej�tt valakivel? Mi lesz, ha beleszeret valakibe?

Egy�ltal�n, ki lehet az a n�? Hiszen sosem l�ttam, hogy b�rki Leon k�zel�be mer�szkedett volna… Ugyanakkor az is igaz, hogy mostan�ban sokat volt � is k�l�n utakon; hihetetlen n�pszer�s�ge pedig t�ln�tte bar�ts�gtalan modor�t: volt vagy annyi rajong�ja, mint valami popszt�rnak, �s a fanok elk�peszt� dolgokra k�pesek… Leon pedig az ut�bbi id�ben elfogad�bb volt, mint r�gebben; m�r nem utas�tott vissza azonnal �s egy�rtelm�en minden k�zeled�si k�s�rletet…

A gyorslift szerencs�re nem engedte elharap�zni k�nz�, f�lt�keny �rz�seimet, a haza�rkez�s pedig legal�bb egy r�sz�knek v�get vetett: amikor bel�ptem, a nappalib�l gyenge f�ny sz�r�d�tt ki.

Leon otthon volt.

A nappali padl�t�l a mennyezetig �r� panor�maablaka el�tt �llt, homlok�t az �veghez hajtva, a v�ros l�ktet� �jszakai f�nyeit b�mulva; haja �sszefonva hevert a h�t�n.

Hossz�, j�gfeh�r ostor, borzalmas el�jel. Soha nem fogta �ssze a haj�t! Ez�st s�r�nye szel�d�thetetlen vads�g�nak, szabads�g�nak jelk�pe volt, mint egy z�szl� a sz�lben; sosem zavarta, sosem okozott balesetet, nem tekeredett k�r�, nem b�kly�zta mozg�s�ban.

Ez a feh�r korb�cs, amit csin�lt bel�le, �lni k�pes. Mi�rt font k�nz�eszk�zt egy gy�zelmi z�szl�b�l?!

K�zelebb mentem hozz�, egyre a haj�t b�mulva, olyan szent irt�zattal meredve arra a gy�ngyh�z hajfonatra, mintha egy inkviz�ci�-korabeli kiv�gz�eszk�zt l�tn�k.

Mell� l�pve azonban m�g enn�l is sz�rny�bbet kellett l�tnom.

N�h�ny l�p�s t�vols�gb�l elm�l�z�nak l�tsz� testtart�sa val�j�ban t�maszkod� volt: az�rt d�lt neki a vastag biztons�gi �vegnek, hogy �ssze ne essen; hal�ls�padt volt, rettenetesen kimer�lt, arc�t k�nnyek nyoma cs�kozta, szem�ben k�d gomolygott.

- Leon…! – kaptam a kez�hez. J�ghideg volt. Szorosan mell� l�ptem, �tkaroltam; szememmel r�m�lten a tekintet�be kapaszkodtam. – Leon, mi t�rt�nt veled? Mi�rt tetted ezt a hajaddal? Leon… hol volt�l?!

�gy fordult fel�m, mint egy robotg�p, �s �gy n�zett r�m, mint egy k�s�rtet. Hangja sz�razon, t�tov�n neszezett, mint a c�ltalanul k�borl� sz�l egy felperzselt, �llat-csontv�zakkal ter�tett sivatagban.

- Sophie-n�l – mondta. – A sz�let�snapja lett volna ma… Szerettelek volna megk�rni, hogy k�s�rj el, de m�s dolgod volt… �s jobb is �gy, Sora.

Ha tiszta er�b�l gyomorsz�jon v�gott volna, az lett volna ilyen. B�n�t� k�n terjedt sz�t a bord�im alatt, �melyegtem, elfulladt a l�legzetem, elszorult a torkom, �s az eszm�letveszt�s ker�lgetett.

- Leon… - Nem tudtam folytatni. J�zusom, ezzel a n�vvel a sz�mon fogok meghalni – futott �t rajtam, azt�n meg�rkezett a k�nnyek felment� serege, �s a sz�m el� kaptam a kezem, hogy ne �v�ltsek.

- Ne s�rj, k�rlek – suttogta. – Musz�j j�zannak maradnunk, Sora… Besz�ln�nk kell.

Meg�radt v�rem z�g�s�nak �rl�, morajl� zaj�ban, �g� torokkal, v�rz� sz�vvel, de megpr�b�ltam visszafojtani a zokog�st a kedv��rt. Hiszen olyan m�r, mint egy haldokl�: alig �ll a l�b�n. Mondja csak el, amit akar, ki fogom b�rni; azut�n pedig s�rg�sen �gyba dugom: r��rek szenvedni akkor is, amikor elalszik.

- �r�k �ta itthon vagyok – mondta halkan - ,�s ezalatt �t kellett �rt�kelnem az eg�sz �letemet. Ami�ta velem �lsz, minden megv�ltozott… �s �n nem tudok egy�tt mozdulni ezekkel a v�ltoz�sokkal, Sora. �rz�seim lettek, amelyekbe nap mint nap belehalok egy kicsit; lassan m�r minden sz�vdobban�s egy kis hal�l. Nagyon f�j; jobban, mint Sophie t�voz�sa, mert az, hogy � elment, kikezdhetetlen t�ny, de az, hogy te itt vagy, napr�l napra meg�jul� gy�trelem. Sora, ha ez a szerelem… akkor �n nem k�rek bel�le.

- M…mir�l besz�lsz…? – ny�gtem.

- Te meg �n, kisl�ny… a legkev�sb� sem ill�nk �ssze – folytatta. – Te kedves vagy, eleven, bar�ts�gos, t�rsas�gkedvel�, t�nd�ri l�ny; �n meg igazi szirti morc, otthon�l� k�nyvmoly. N�zd, csak a mai nap milyen h�ven p�ld�z minket! T�ged t�rsas�g v�rt, emberek, akik kedvelnek, akik szeretnek veled lenni… �n pedig mit tudtam volna felaj�nlani neked? Egy s�rhalmot. Ez nem norm�lis dolog, Sora, nem neked val�. Pr�b�ltam, igen, akartam, mert szeretlek… de m�r nem b�rom, tov�bb nem… �rtsd meg, belepusztulok! �s l�tom, hogy neked sem j� – mondta megcsukl� hangon – ,ez a szerelem f�j neked is, �s m�r nem tudom n�zni, hogy szenvedsz. Ebb�l m�r nem lehet semmi j�, Sora, ez teljesen rem�nytelen. Nem vagyok k�pes hozz�d m�lt� �rzelmekre. – M�lyet s�hajtott, �s a szemembe n�zett. – Sora, szeretn�lek megk�rni: k�lt�zz el.

Eltelt vagy t�z perc is, mire teljes eg�sz�ben felfogtam, mit mondott… Mire meg�rtettem, mit �rez… �s r�j�ttem, hogy t�nyleg nincs m�s v�laszt�som. Olyan sebet �t�ttem mag�t�l is kiv�rzett, gy�szol� sz�v�n, ami soha nem fog begy�gyulni; seg�tettem a Hal�listennek, hogy legy�zhesse �t �r�kre.

Lehajtottam a fejemet, �s �gy �reztem, belehalok… Azt�n arra gondoltam: neki h�nyszor kellett belehalnia miattam?!

B�rd ki, ostoba liba. Az a legkevesebb, azok ut�n, amit tett�l. Ha szereted, tiszteld is annyira, hogy megteszed, amire k�r.

- Szeretn�m… tartani veled a kapcsolatot… - dadogtam, �s tiszt�ban voltam vele, micsoda �nz� kis sz�rnyeteg vagyok.

Lehunyta a szem�t, megbillent, talpon maradt. L�ttam, hogy iszony� er�vel k�zd az eszm�let��rt, �s az�rt, hogy korrekt v�laszt adhasson.

Soha �letemben nem f�ltem ennyire. Soha �letemben nem volt m�g ilyen b�ntudatom.

M�gis csak �lltam, n�ztem azt a t�voli, h�v�s, �lmod� arcot, �s v�rtam, mert m�r tudtam, hogy nem tudok �lni n�lk�le; v�rtam, hogyan fog sz�lni a v�gs� �t�let, v�rtam, hogy felny�ljon valah�ra az a csod�latos, k�dsz�rke szemp�r.

(V�ge az els� �k�tetnek�. K�sz�n�m, hogy olvastatok.)