El�tkozott m�lt

Sz�p �kis� meglepet�s volt, val�ban. R�pke, �m �r�knak t�n� m�sodpercekig s�b�lv�nyokk� dermedve �lltunk ott mind a h�rman. A gyerty�k f�nye f�lelmetes, imbolyg� �rnyakat festett a falakra �s a szem�nkbe; a sejtelmes, v�r�ses hom�lyban mintha valami t�rt�nelem el�tti, pog�ny szertart�son vett�nk volna r�szt. Nem tehettem r�la, de �r�lt csal�d�st �reztem. Ilyesmit �rez az ember, ha minden j� sz�nd�ka ellen�re olyasmi t�rt�nik, ami senkinek sem kellemes. Most legyek �lszent?! A fen�be is, dehogy! Vis�tani tudtam volna! Mikor �gy igyekeztem! Mindent megtettem, igaz�n mindent, csakis �s egyed�l ��rte, kiz�r�lag azt tartva szem el�tt, hogy v�gre, ha csak egy pillanatra is, boldog lehessen!!! �s akkor mi t�rt�nik…?! Borzalmas indulatok szor�tott�k �ssze a gyomromat, �s sajtoltak d�h�s, dacos k�nnyeket a szemembe. Ez m�r egyszer�en t�l sok volt! Nem b�rom tov�bb! B�rmit ink�bb, mint naponta meg�jul� f�rtelmes �rz�seket, amelyekkel nem tudok mit kezdeni! B�rmit ink�bb, mint tov�bbra is ezt az �rny�kot a sz�vemen! M�r ott tartottam, hogy most azonnal �sszecsomagolok �s elmegyek innen; m�r ott tartottam, hogy kezdtem a Pokolba k�v�nni els� �s egyetlen szerelmemet az ex�vel egy�tt, amikor k�nnyeimen kereszt�l valami roppant k�l�n�s dolgot vettem �szre. Azt kellett l�tnom, hogy Dallie �s Leon, miut�n t�lestek az els� meglepet�sen, f�jdalmasan, sz�gyenkezve n�znek r�m. Leon m�g nem tudott megsz�lalni; a gyerty�kat n�zte �s engem, �s l�ttam, hogy k�nnyes a szeme neki is. Dallie ny�ltan, �s szomor�an n�zett r�m; �s igen, � volt az, aki v�gre megt�rte a finoman sz�lva is k�nos csendet.
- Azt hiszem, a lehet� legrosszabbkor j�ttem – mondta halkan. – Ne haragudj, Sora. Nem tudtam… �s azt hiszem, Leon sem – n�zett bizonytalanul a f�rjemre.
- Nem – mondta Leon furcsa, g�piesnek t�n� hangon, egyenesen a szemembe n�zve - , �n sem tudtam… - suttogta, �s olyan �rz�sek �gtek a szem�ben, amelyek lehetetlenn� tett�k, hogy k�ptelens�get felt�telezzek r�la. Sok mindenre sz�m�tottam, de erre nem. Halk, �szinte szavaik, k�l�n�s, szomork�s hangulatuk �gy f�jt�k el minden indulatomat, mintha azok sosem l�teztek volna. A s�t�t, t�m�r, mennyd�rg� d�ht�l megszabadultan m�r csak sz�nalmat �reztem ir�ntuk; hisz �gy �lltak ott, mint k�t elkeseredett kisgyerek, akikt�l elvett�k a j�t�kot… A k�vetkez� pillanatban viszont iszony� balsejtelem �nt�tt el. Mi�rt j�ttek fel egy�tt, �s mi�rt �pp ide? Ha… ha titkoland� kapcsolatuk lenne egym�ssal, holtbiztos, hogy nem ide j�nn�nek, mikor tudvalev�, hogy �n is itthon vagyok!
Csak nem t�lem akarnak valamit?! Valamit elmondani… bejelenteni…?! Ne. �des Istenem, ne! Ha ez az, amire gondolok… �n belehalok!
- Leon… azt hiszem, jobb, ha a… megbesz�l�s�nket k�s�bbre halasztjuk – fordult Leon fel� Dallie; majd r�m n�zett �jra. – M�g egyszer eln�z�st k�rek, Sora. Ha tudtam volna, mire k�sz�lsz, sohasem j�ttem volna fel.
- Semmi baj – ny�gtem, �s amikor elfordult �s kifel� indult, �szt�n�sen mozdultam, hogy kik�s�rjem. Gy�ny�r�, ferde v�g�s� szeme m�g Leon fel� villant egy pillanatra, de felm�rve, milyen �llapotban van, m�g csak el sem k�sz�nt t�le… Nekem pedig �jabb ellentmond�sos �rz�s sz�rta meg a sz�vemet, ami tasz�t� volt ugyan, de nem n�lk�l�z�tt n�mi primit�v vonzer�t sem: hogy l�m, Dallie is tiszt�ban van vele, hogy vannak alkalmak, amikor Leonhoz nem �rdemes, de nem is szabad sz�lni… Hogy l�m, van m�g egy n� a vil�gon, aki ismeri �t… lehet, hogy jobban, mint �n. Az ajt�ban Dallie meg�llt, �s szembefordult velem.
- Vigy�zz r� – k�rte, m�g mindig szomor�an.
Mi�rt ilyen? Mi�rt ilyenek? Mi t�rt�nt k�z�tt�k? – reszkettek bennem a k�rd�sek; rengeteg volt bel�l�k, �s a sor v�g�n volt m�g egy utols�… a legfontosabb.
- Szereted �t… ugye? – bukott ki bel�lem a v�gzetes k�rd�s, m�g miel�tt visszanyelhettem volna… De Dallie megint csak nem �gy reag�lt, ahogy v�rtam.
- Hazudn�k, ha igent mondan�k, �s ha nemet, akkor is – felelte - , �s �n ut�lok hazudni, Sora.
- Ez �gy nem fair, Dallie – keseregtem, els� �zben sz�l�tva �t a nev�n. – Semmit sem �rtek!
Ez�ttal nem tudtam megfejteni a tekintet�t.
- Nem is kell – mondta hangs�lytalanul, majd k�nnyed�n h�tat ford�tott, �s a l�pcs�h�z fel� indult.
Nem k�sz�nt el t�lem sem; de valahol meg tudtam �rteni.
Elv�gre nem k�v�nhat �j� est�t, sem �nyugodalmas� j� �jszak�t – ezek ut�n. Amikor visszamentem a nappaliba, Leon m�g mindig ott �llt, ahol hagytuk, �s mint mindig, ha nagyon f�jt neki valami: �llt�ban szinte lebegni l�tszott. Ennyire f�radtnak, ennyire �sszet�rtnek azonban csak egyszer l�ttam. Akkor �ssze volt fonva a haja… �s megk�rt, hogy k�lt�zzek el t�le.
Rettegtem, hogy tal�n most is ilyesmi t�rt�nik majd… m�gis emelt f�vel l�ptem hozz� k�zelebb. J�jj�n, aminek j�nnie kell, csak legyen m�r v�ge a k�ts�geknek, a bizonytalans�gnak!
�rkez�semet �szlelve fel�m fordult; a gyerty�k f�nye narancsv�r�sen megcs�szott a haj�n, �s l�ttam a szem�ben: ink�bb meghal, de nem fog elk�ldeni. Megk�nnyebb�lten, szomork�s f�lmosollyal odal�ptem hozz�, �s lesimogattam a v�ll�r�l a kab�tot; de � nem hagyta, hogy befejezzem a mozdulatot: �tfogta a derekamat, �s szorosan mag�hoz �lelve arc�t az arcomhoz sim�totta.  Sajg� sz�vvel, de boldogan l�legeztem be k�nny�, leveg�s ny�rfa – illat�t, �s �reztem, hogy nedves az arca. Belet�rtam a haj�ba. A kormor�n hossz�kab�t halk, puha nesszel lecs�szott a sz�nyegre, �s �gy fek�dt ott, mint egy darabka �jszaka.
- Bocs�ss meg – suttogta Leon rekedten. – Erre egy�ltal�n nem sz�m�tottam… Sora, nekem nem volt sz�let�snapom, mi�ta Sophie meghalt… De olyan szinten nem, hogy magam sem eml�kszem meg r�la soha.
- Tudom – s�gtam a f�l�be, azt�n hirtelen t�madt boldog hat�rozotts�ggal lecs�koltam a k�nnyeit. – Mondok neked valamit, Monsieur Oswald, j�l figyelj… T�lem k�t sz�let�snapot is kapt�l… Hogy ezent�l el ne felejtsd valahogy!
K�t tenyer�be vette az arcomat, �gy n�zett a szemembe, �rv�nyl�, viharsz�rke szemekkel.
- Most is b�rmikor odaadn�m mindkett�t �rted – mondta, nem kev�sb� hat�rozottan, mint ahogy szeptember v�g�n kimondta az igent; �s tudtam: pontosan annyira komolyan is gondolja.
T�n�dtem egy r�pke pillanatig: mi�rt, mondott valaha b�rmit is, amit nem kellett hal�losan komolyan venni? Mondott �let�ben csak egyetlen mondatot is, amit ne kellett volna azonnal �s hirtelenj�ben sz� szerint venni? Elvigyorodtam a k�nnyeimen kereszt�l. F�jt, olyan rohadtul f�jt minden… �s m�gis… Boldog voltam mellette.
- Megn�zn�d v�gre az aj�nd�kodat?! – reklam�ltam.
- L�ttam – s�gta, majdnem mosolyogva, majdnem s�rva. – Ehhez neked… fel kellett lelt�roznod a h�zban tal�lhat� �sszes k�nyvet… Meg kellett jegyezned a szerz�ket, a c�meket, �s tudnod kellett, legal�bb valamelyest, hogy melyek azok, amelyeket k�l�n�sen nagy becsben tartok… Sora… - m�r nevetett a k�nnyein kereszt�l � is. - Mindezt eg�sz pontosan n�gyezer-tizenh�rom k�tettel j�tszottad el! Mon Dieu, ch�rie… Hogyan csin�ltad?!
- Nem jegyeztem meg mindet – n�ztem r� �ri�sira nyitott, �rtatlan szemekkel. – Egy list�t k�sz�tettem… �s vittem magammal mindenhov�, hogy v�letlen�l sem t�vedhessek, �s ne vegyek olyasmit, ami m�r megvan.
- Velem akarod elhitetni, hogy nem is volt olyan neh�z?! Nos, halljuk, Madame Oswald, mi a nehezebb: k�t kil� l�dtoll, vagy k�t kil� �lom? – firtatta. – H�ny kilom�ter hossz� volt a kis bev�s�rl�list�d, �letem? – ugratott.
- Na j� – s�hajtottam megad�an. – K�t hat�rid�napl�d lett tele… - L�tni akarom! – sz�gezte le. – E mellett a… - a doh�nyz�asztalra halmozott k�nyvekre n�zett – harminck�t k�tet mellett… az a k�t napl� is egyenrang� aj�nd�k. Kiemelt helyet kapnak a k�nyvespolcon. – Ujjai gyeng�den cir�gatt�k arcomat, v�gigsim�tott szem�ld�k�m�n, hal�nt�komon; szeme most m�r higanyf�nyben ragyogott, ahogy f�l�m hajolt. – Szeretlek – mondta lassan, remeg� hangon; �n pedig szorosan hozz�simultam, �s megrend�lten, megsz�lalni k�ptelen�l simogattam a h�t�t, cs�p�j�t. Nem szokott ezzel a sz�val dob�l�zni, �s a sz�v�vel sem… De akkor hogyan ker�lhet a k�pbe egy Harmadik? �reztem a kez�t a hajamban; sz�ja arcomon, hal�nt�komon b�kl�szott.
- Elrontottam a meglepet�sedet… Dallie m�r az utc�n csap�dott hozz�m, �n pedig itthon felejtettem a telefont – suttogta. – Hogyan tehetn�m j�v�?
Elmosolyodtam, �s fut� cs�kot csemp�sztem inge gombol�s�nak V-alak� has�t�k�ba.
- �gy, hogy le�lsz ide sz�pen, �s alaposan megn�zed a k�nyveidet – feleltem. – Addig �n f�r�dni megyek, mert arra m�g nem volt id�m.
- Rendben – mondta szel�den. – Sora… K�sz�n�m.
V�laszul a haj�ba kapaszkodva leh�ztam magamhoz, �s olyan szenved�llyel cs�koltam meg, hogy magam is meglep�dtem. V�gtelen�l hossz�, fullaszt� percek ut�n tudtam csak elszakadni t�le, �s akkor sem t�l sz�vesen; minden er�met �ssze kellett szednem, hogy h�tat tudjak ford�tani neki �s a f�rd�szob�ba menjek… �s amikor m�gis siker�lt, magamra z�rtam az ajt�t, kinyitottam a csapot, �s a v�z zubog�s�ban v�gre j� alaposan kib�gtem magam. Azt�n csak fek�dtem er�tlen�l, f�radtan a forr� v�zben, n�ztem a m�regz�ld csemp�t, az almaz�ld zuhanykabint, a feh�r b�torokat, a v�z sz�n�n �szk�l� habot, a hom�lyl� p�r�t a csaptelepen, �s arra gondoltam: mi�rt ilyen borzalmas minden, �s mi�rt ilyen gy�ny�r�? Mi�rt mindkett� egyszerre? Mi�rt nem lehet csak az egyik? A J� �s a Rossz mi�rt egyenrang�ak?
- Hatalmas, ragyog� l�nyt v�lasztott�l t�rsadul, kis bar�tn�m – suttogta egy hang a p�r�ban. – �s ahol t�l er�s a f�ny, ott az �rny�kok is s�t�tebbek, tudod… Ez �r�k t�rv�nye az �letnek. - �s t�gra ny�l� szemeim el�tt, a t�r�lk�z�sz�r�t�n �lve felsejlett Fantom r�gen l�tott, ismer�s alakja. Vill�mgyorsan �ltem fel, azzal sem t�r�dve, hogy mellem �gy fedetlen�l marad, �s a sz�m el� kaptam a kezem, hogy fel ne sikoltsak �r�m�mben.
- Fantom! – nyikkantam halkan, azt�n f�lig v�r�s�dve, pipacssz�n� f�lekkel lecs�sztam �jra, nyakig a v�zbe, a f�rd�hab j�t�kony takar�s�ba. – Hol a csud�ban volt�l?! Mi�rt nem j�tt�l?! �gy hi�nyozt�l…!
- A Sz�npad szelleme vagyok – magyar�zta mosolyogva - , s te csak nemr�g fogtad fel, hogy az �let maga, de k�l�n�sen a f�rjeddel k�z�s �leted sem m�s, mint egyetlen hatalmas Sz�npad. Am�g ezt nem tudtad kimondani magadnak, addig nem tudtam k�zel j�nni hozz�d. Megint elfutott�k a szememet a k�nnyek.
- Ez olyan sz�npad, ahol nincsenek trap�zok, amikbe kapaszkodjak – feleltem f�jdalmasan - , �s mindig, mindig bek�t�tt szemmel kell fell�pni!
- Egy igazi Angyal, egy profi artista… meg tudja csin�lni – mosolygott j�s�gosan. – L�sd, itt vagyok. �n hiszek benned. Tedd fel a k�rd�seidet… �s c�lozz pontosan, kis Nyilas.
Egymilli� k�rd�sem lett volna hozz�, �s m�gis, r�m jellemz� m�don, v�letlen�l sem azt tettem fel, ami a saj�t dolgaimmal lett volna k�zvetlen kapcsolatban… K�s�bb gondoltam csak bele, hogy valami fura, paradox m�don, de ez a k�rd�s volt a legfontosabb: m�gis pontosan c�loztam teh�t… De az �jat nem �n tartottam, az tuti.
- Mi�rt csak olyan k�s�n jelent�l meg Leon el�tt? – k�rdeztem k�v�ncsian. – Hiszen te a legjobbaknak jelensz meg… � pedig messze a legjobb volt k�z�tt�nk, m�g akkor is, ha ezt senki sem l�tta �t! Mi�rt nem l�thatott t�ged?
- � nem egyszer�en a legjobb… hanem t�k�letes – felelte Fantom. – Egyfel�l nem volt r�m sz�ks�ge… M�sfel�l pedig, volt neki saj�t szelleme…
- Sophie… - leheltem.
- Nem… Nem csak Sophie.
- Hogy… Mi…?! – ny�gtem hal�lra v�ltan, �s z�gott a fejem, �s libab�r�s lettem, mint aki tudja el�re, hogy valami borzalmasat fog hallani. Nos, nem azt hallottam, amire sz�m�tottam – hanem halk kopog�st a f�rd�szobaajt� m�sik oldal�r�l, �s Leon halk, agg�d� hangj�t:
- Sora, j�l vagy?
Fantom b�tor�t� mosollyal k�dd� v�lt, �n pedig arra gondoltam: j�zusom, mennyi ideje fekszem a k�dban? Hisz m�r kih�lt a v�z! Meddig fek�dtem itt k�b�n, miel�tt a szellem megjelent?
- Igen, minden rendben! – ki�ltottam ki, �s gyorsan kiugrottam a k�db�l, �s el�kaptam egy t�r�lk�z�t.
Mire felkaptam piros, s�rk�nymint�s kimon�mat, �s kimentem a nappaliba, Leon m�r a kanap�n �lve v�rt. Riadtan, er�tlen�l r�mosolyogtam, �s odasiettem hozz�; tiltakoz� gesztussal intve fel�, amikor fel akart �llni.
- M�r az is meg�rj�t, hogy folyton leseg�ted a kab�tomat – mondtam, mik�zben az �l�be f�szkeltem magam; azt�n r�gt�n meg is cs�koltam, hogy ne tudjon v�laszolni. Halkan beles�hajtott a sz�mba, �s mag�hoz vont; �reztem, ahogy eloszlik benne a fesz�lts�g. Cs�koltuk egym�st, �s lassan kigomboltam az ing�t; ujjaim k�v�ncsian fedezt�k fel �jra v�llait, mellkas�t, lapos, izmos has�t, �s amikor keze a derekamr�l a combomra siklott, �s ereimben vadul megl�dult a v�r, mer�szen a f�l�be s�gtam valamit, amit tal�n nem kellett volna.
- Mondd el – suttogtam valahol a nyaka hajlat�ban, ez�st hajt�meg�nek meleg, s�t�t takar�s�ban.
Ha m�r �gyis ott j�rt, megszor�totta a combomat, �s beleharapott a nyakamba.
- Nem – mondta, �s ujjai feljebb cs�sztak a combomon. Nem maradtam ad�sa: v�gigcs�koltam a nyak�t, egyre lejjebb haladva mellkasa, hasa feszes, meleg b�r�n, k�zben pedig leh�ztam a cipz�rt a nadr�gj�n; azt�n egyik l�bamat �tvetve combjain, lovagl��l�sbe lend�ltem felette, �s sz�jon cs�koltam �jra.
- De igen – ny�gtem, mik�zben az �vemet megoldva sz�tnyitottam magamon a kimon�t, �s egyre lejjebb engedtem a cs�p�met.
- Nem! – mondta megcsukl� hangon, amikor test�nk �ssze�rt, �s lassan eggy� v�ltunk.
Sz�tfesz�tett a karcs�, kem�ny f�rfitest; tombolt, �rj�ng�tt bennem a v�gy, a gy�ny�r. N�ztem a szem�t, �s az �r�m hom�ly�n �t l�ttam, ahogy �risze �ttetsz�v� halv�nyul, pupill�i kit�gulnak, tekintete �ntudatlann� szel�d�l. Tudtam, megint akkor k�nzom, amikor a legsebezhet�bb, de f�l�r�lt voltam a szerelemt�l, a f�lt�kenys�gt�l, a f�jdalomt�l �s az �r�mt�l magam is… �s akartam �t, akartam mindenest�l, b�rmit takarjon is az a �minden.� Hangom m�r akadozott, torkom �sszeszorult; satuba fogott a kegyetlen gy�ny�r, de cs�p�met megbillentve r�mozdultam �jra.
- Szeretlek… Leon… - dadogtam zih�lva. – K�rlek… mondd…
Nem tudtam tov�bb mondani; elbor�tott az �lvezet, �s m�r k�ptelen voltam artikul�lt hangok k�pz�s�re. Leon halkan felki�ltott, �s �ntudatlanul megharapott megint; utols� szavai is csak az�rt bukhattak ki bel�le, mert m�r � sem volt tudat�n�l eg�szen.
- Terhes volt… - ny�gte, �s megr�ndult a sz�ja, �s arc�ra f�jdalmas von�st rajzolt a k�j, vagy a k�n. – Gyereket v�rt… t�lem…
Nem volt mit mondani tov�bb, k�s� volt, k�s� mindenhez; a gy�ny�r t�ln�tt rajtunk, �s ragyog� trap�z�n egy�tt lend�lt�nk ki, mint mindig, a csillagszikr�s s�t�ts�gbe.