S�t�t foly�

Leon volt; h�t persze, hogy �. A koszor�gerenda legals� t�mvas�ba akasztott l�bbal, fejjel lefel� l�gott; haj�t t�pte, kavarta a foly� felett, a h�d alatt s�v�t� hideg sz�l. Az �rv�nyl� hajt�meg takar�s�ban nem l�thattam az arc�t; de l�ttam valami sokkal borzalmasabbat. L�ttam, krist�lytiszt�n l�ttam, hogy amikor elrugaszkodott, m�g semmik�ppen nem tudhatta, tal�l-e csak egyetlen t�mpontot is, amely mindkett�nket megtart; nem tudhatta, vajon nem a biztos hal�lba ugrik-e – �s � m�gis ut�nam lend�lt. L�ttam, hogy a legutols� pillanatban siker�lt elkapnia l�b�val a t�mvasat, l�ttam, hogy szinte term�szetfeletti m�don kellett megfesz�tenie a test�t ahhoz, hogy el�rjen; l�ttam, hogy az az �les perem�, hideg sarokvas most a kett�nk s�ly�t�l terhelten �pp let�pni k�sz�l bok�b�l a l�bfej�t; l�ttam, hogy v�rcseppeket sodor a sz�l a kavarg�, j�gfeh�r s�r�nybe.
- Eressz! – sikoltottam, de m�r nem a hal�lv�gy motiv�lt, hanem az aggodalom: ha elenged, fel�re cs�kken a l�b�ra nehezed� s�ly; a von�er�, amely m�ris a h�s�ba mart. Ink�bb a s�t�t v�z, csak neki ne essen baja! Ha elv�gja a vas a l�b�ban az inakat, v�ge a hivat�s�nak, v�ge az �let�nek! A sz�l z�g�s�ban, a forgalom moraj�ban is hallottam, hogy halkan felny�g k�nj�ban… Azt�n megvonaglott, megr�ndult, �s �n emelkedni kezdtem, mint mindig, az�ta, hogy els� alkalommal zuhantam �s rep�ltem vele, �ltala… Csakhogy egy merev koszor�gerenda nem trap�z; nem olyasmi, ami egy�tt mozdul a rajta dolgoz� torn�sszal, mozg�s�val seg�tve, meghosszabb�tva az �t ir�ny�t� test lehet�s�geit. Leonnak ahhoz, hogy engem a megszokott m�don, alulr�l fellend�tve a magasba tudjon haj�tani, saj�t test�vel kellett p�tolni a trap�z mozg�s�nak hi�ny�t; dupla lend�letet kellett adnia ahhoz, hogy mozdulat�nak �ve elegend� er�t adjon a sz�rnyal�shoz… �s ezt csak egyf�lek�ppen tehette meg: el kellett engednie l�b�val a merev t�maszt�kot, ami akad�lyozta mozg�s�ban.
Mivel �ppen emelkedtem, nem l�ttam, de tudtam, �reztem: kiakasztotta l�b�t a t�mvas �les perem�b�l, elr�gta mag�t a h�dt�l, hogy engem felhaj�thasson, �s m�g �n felfel� sz�rnyalok, � lezuhan helyettem… Mire �n tizedm�sodpercek m�lva hajsz�lpontosan, egy profi koreogr�fus �ltal el�re l�tottan �ps�gben el�rem a hidat, addigra �t elnyeli a s�t�t, hideg m�lys�g, mert ink�bb kock�ztatja a hal�lt, mint hogy engem lezuhanni hagyjon; ink�bb odaveti az �let�t �jra, azonnal �s mag�t�l �rtet�d�en, mint hogy veszni hagyjon valakit, akit szeret. Rep�ltem, mint egy Angyal – de micsoda angyal! M�g, hogy minden sz�vet egyes�t�, minden harcot elutas�t�, ragyog� l�ny?! Mit �r nekem minden sz�v, az�rt az egy�rt cser�be?! Mit �r a csatamentes sz�npad, amelynek �pp most d�nt�ttem ki a f�pill�r�t?! A Hal�l �rny�k�b�l kihaj�tva l�ttam csak �t az eg�sz �letemet; fentr�l, a magasb�l, ahov� � emelt.
Dehogy voltam Angyal! Ha igen, csak az�rt, mert volt, aki sz�rnyakat adjon! Adott, �, igen, adott akkor is, ha nem k�rtem; adott a legutols� pillanatban is – ink�bb saj�t sz�rnyait t�rte le t�b�l, hogy �n rep�lhessek…  Sz�raz, k�nz� zokog�som reszel�s zih�l�s�n kereszt�l is hallottam, ahogy l�baim puh�n dobbanva tal�lkoznak a H�d gyalogj�r�j�nak aszfaltj�val; �s hallottam ugyanabban a pillanatban egy csobban�st a m�lys�g fel�l: egy hal�los tal�lkoz�s hangj�t. Szinte l�ttam magam el�tt a k�pet, ahogy Leon haja fel�rv�nylik a v�zben m�g egyszer, utolj�ra, majd lust�n, h�n�rk�nt lebbenve k�veti �t a m�lybe, a s�t�tbe. Saj�t hal�lom k�zeledte b�k�vel �dv�z�lt, de az �v� kimondhatatlan iszonyattal t�lt�tt el; sikoltva perd�ltem meg, �s dobtam volna �t magam a korl�ton �jra… �m ekkor m�r voltak ott n�h�nyan, akik l�tt�k, mi t�rt�nt, �s lefogtak. Haraptam. Karmoltam. �v�lt�ttem. M�lys�ges k�ts�gbees�sem megsokszorozta er�met: n�gyen cs�ngtek rajtam, mire nagy nehezen mozdulatlann� b�kly�ztak. Valaki a h�tam m�g�tt m�g arra is v�llalkozott, hogy befogja a sz�mat, hogy halljam, amint angol – francia kever�knyelven nyugtatgatni pr�b�l.
V�resre haraptam a kez�t. T�bben a h�dkorl�tra hajolva aggodalmasan k�mlelt�k a vizet; egy f�rfi �les, kapkod� hangon telefon�lt, m�sok a S�vres v�ge fel� szaladtak, hogy a part fel�l k�zel�ts�k meg a v�n foly�t.
- Megs�r�lt – zokogtam. – Ha �l, akkor sem tud �szni, k�rem, seg�tsenek! Megs�r�lt… - ny�gtem, �s nem jutott el a tudatomig, hogy f�jdalomt�l, aggodalomt�l f�l�r�lten �nk�ntelen�l anyanyelvemen sz�lok, �s nem tudtam felfogni, hogy mi�rt n�znek r�m �rtetlen�l, mit k�rdezgetnek t�lem idegesen ezek az �rzelmes, nagy sz�v� franci�k. �nk�ntes fogvatart�im kezei k�z�tt lassan lecs�sztam az aszfaltra. Szemeim el�tt fekete karik�k ugr�ltak, �s hirtelen nehezen kaptam leveg�t. Nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy el�juljak – mire feleszm�ln�k, lehet, hogy r�g k�s� lenne m�r… Lehet, hogy m�r most is k�s�. Fuldokoltam a tehetetlens�gt�l, a bizonytalans�gt�l; �g� szememet egy pillanatra sem vettem le a h�dkorl�t el�tt �ll� emberekr�l, figyeltem, mit n�znek, hogyan besz�lnek, pr�b�ltam megfejteni hangs�lyaikat, testbesz�d�ket; k�zben ajkamat harapd�ltam, egyre f�rjem nev�t mormoltam, �s folytak a k�nnyeim.
Nem lehet szavakban kifejezni akkora b�ntudatot, amit �reztem.
Megint a r�gi n�ta: hogyan lehettem ilyen h�lye?! Ismerhettem volna annyira, hogy nem fog otthon �lni, ha �n megk�rd�jelezhet� esti s�t�ra indulok. Mit csin�ltam, �des Istenem, mit csin�ltam?! Tudnom kellett volna, mi az egyetlen lehets�ges reakci�ja a tetteimre – mi�rt nem mertem tudni?!
Az eszm�letlens�gig k�ts�gbeestem, a hal�lt akartam, mert olyan gonosz dolgot k�vettem el vele szemben, amit sosem felt�teleztem volna magamr�l?! T�nyleg?! Dehogy volt az gonoszs�g… �, a gonoszs�g nem AZ volt. A gonoszs�g ez volt, amit ut�na tettem. Tudnom kellett volna, mit fog tenni, �s hagytam, hogy megtegye. R�k�nyszer�tettem az ostoba, meggondolatlan, felel�tlen viselked�semmel, hogy megtegye.
Leon meg fog halni, �s err�l �n tehetek. M�r a hal�lt sem �rdemlem; az lesz a b�ntet�sem, hogy S�t�t Angyalk�nt kell le�lnem az �letemet, s�t�t sz�rnyakkal, abban a tudatban, hogy meg�ltem azt, akit szeretek. Leon. Leon. Ez a H�d a T�loldalra vezet, �s �n m�g mindig itt �llok a k�zep�n. De ismerek valakit, aki szint�n itthon van ezen a terepen. Hol vagy, Hal�listen?! �llj el�m, v�n ragadoz�; gyere, hisz ismerj�k egym�st. Alkut akarok k�tni veled! Hozd vissza �t, �s k�rj �rte b�rmilyen �rat: �n megadom. Vedd el minden �rz�semet, vedd el a sz�vemet: ha � meghal, �gysincs r� sz�ks�gem t�bb�. T�gy j�ghideg, k�z�mb�s, undor�t� n�mberr�; tedd, hogy ne tudjak szeretni t�bb�, tedd, hogy gy�l�lj�n �r�k �letemben mindenki, ne legyenek bar�taim, ne legyen egy norm�lis kapcsolatom, ne legyen egy szemp�r, aki sz�vesen tekint r�m, egy sz�v, aki �rtem dobog – csak hozd vissza �t!
Nem magamnak k�rem, �reg bar�tom. �nmagammal �r�kre lesz�moltam. Tedd, hogy megut�ljon, tedd, hogy m�st szeressen; nem �rdekel, ha elv�lik t�lem, nem �rdekel, h�ny sz�p sz�ke l�nyt �lel �t – boldog leszek, ha m�ssal l�tom is, csak �ljen; ha t�vol t�lem, ha a vil�g t�ls� fel�n is, de �ljen. Csak l�thassam, ha csak egy �js�g c�mlapj�n is n�ha. Ennyit k�rek, nem t�bbet – �s felteszem r� az �letemet.
Ints a j�gszil�nk-hegy� var�zsp�lc�ddal, ezer�ves m�gus: dermessz meg �r�kre. Lemondok a sz�vemr�l, lemondok a szerelemr�l, lemondok a sz�rnyaimr�l. Lemondok R�la is – csak �ljen. �ll�tsd meg a S�t�t Foly�t!  Vedd ki �t a Szajna karjaib�l! Cser�be neked adom a sz�vemet. �lltam a H�don, �s hallgattam a szelet, a foly� suttog�s�t �s az izgatott francia hadar�st; �reztem vigy�z�im szigor�, �v� kez�t; l�ttam a s�t�ts�get lent a m�lyben, �s P�rizs f�nyeit idefent, l�ttam a k�zeled� hat�s�gi aut�k k�k-v�r�s villog�s�t, hallottam, ahogy a szir�n�k hangja lassan �tveszi az uralmat a v�ros hangjai felett, �s lassan meg�reztem a hideget a sz�vemben.
V�zi� volt? Vagy val�s�g? A Hal�listen jelenl�t�t �reztem a h�tam m�g�tt. Most m�r csak v�rnom kellett: mi lesz a v�lasza?
Hajland� lesz-e felcser�lni nagyra becs�lt, j�gf�ny�, gy�ngyh�z haj� gyermek�t az �n jelent�ktelen �letem�rt? Mennyit �rek – �s mennyit �r �? A part fel�l ideges kiab�l�st, zavart, fesz�lt hangokat hozott a sz�l, �s �n tudtam: megtal�lt�k. Vajon �l�, vagy holt testet adott vissza a Szajna?
A h�tam m�g�l halk, kegyetlen kuncog�st v�ltem hallani.
Nem ijesztesz meg, �szak Ura, holt lelkek Istene! �n �llom a szavam. Felemeltem a fejemet, �s halkan, ez�ttal angolul azt mondtam �nk�ntes �reimnek:
- K�rem, k�s�rjenek oda. Ak�r �l, ak�r holt: l�tni akarom.
V�gtelen�l lass�nak t�nt az a pillanat, amikor P�rizs f�nyeib�l kil�pve zuhanni kezdtem a s�t�t foly� fel�. �reztem az ismer�s, k�nny� sz�d�l�st; azt, hogy megemelkedik a gyomrom, �s hallottam, amint s�v�teni kezd a f�lem mellett a zuhan�s szele. Ez volt az a pillanat, amikor m�r nem gondoltam semmire, m�r nem �reztem semmit. Ki�r�lt bel�lem minden f�lelem, minden f�jdalom, minden keser�s�g, minden indulat: mintha a gravit�ci� m�r j� el�re kivonta volna bel�lem; mintha a Szajna el�leget adott volna a szel�d, elbocs�t� feled�sb�l. Teh�t m�gsem csak legenda, hogy a hal�l kapuj�ban megb�k�l a l�lek, elnyugszik a sz�v, elt�volodik a vil�g?
Ez volt a mindenbe belenyugv�s pillanata, az �tmenet pillanata: a v�gs� pillanat a T�loldal falai el�tt. A k�vetkez� pillanat azonban az er�szak� volt: hirtelen j�ghideg ujjak kulcsol�dtak a csukl�mra, mint gyilkos ac�lp�ntok; k�ny�rtelen szor�t�suk megf�kezte sz�guld�somat, �s a v�ratlan satuf�k megfellebbezhetetlen er�vel r�ntott vissza a l�tez�s felsz�n�re. A nagy erej� r�ndul�s az elm�l�s b�k�j�nek sz�rke k�d�be, a Szajna �lel�s�be igyekv� lelkemet is megf�kezte, �s visszal�kte a f�ldi �rz�sek gy�trelmes pokl�ba. Ezt �rezheti a csecsem�, amikor vil�gra j�n; amikor teremt�, vil�grend�t� er�k kivonj�k az anyai test meleg, b�k�s s�t�tj�b�l a hideg val�s�gba, ahol minden l�gv�tel f�j, a l�lek pedig �v�lt a tudatt�l, hogy a b�ke ezent�l m�r csak eml�k marad.
T�gra ny�lt, iszonyatt�l eltelt szemekkel n�ztem fel; els� sz�rny�, �nz� gondolatom az volt: b�rki is az, �n kir�ntom magam a kez�b�l: engem v�r a v�z.