A m�sik parton

K�t h�ttel, h�rom nappal, vagy ak�r csak n�h�ny �r�val fiatalabb �nmagam nem �rtette volna, hogyan �lte t�l azt az �jszak�t. �rj�ng�tt volna f�lelm�ben; zokogott volna k�ts�gbees�s�ben, �v�lt�tt volna k�nj�ban…
De �n m�r az �j Sora voltam, aki a Hal�listen ad�st�rs�v� v�lt, teh�t nem tettem semmi ilyesmit. Pedig dehogynem rettegtem, dehogynem agg�dtam hal�losan; m�lys�gesen megb�ntam mindent, amit tettem; olyan borzalmas b�ntudattal vezekelve, amilyet tal�n csak gyilkosok, haza�rul�k �rezhettek a kiv�gz�s�k el�tt…  Ezekb�l az �rz�sekb�l azonban semmi, de semmi nem tudott megnyilv�nulni, �s semmilyen m�don kifejez�sre ker�lni bel�lem. EZ volt a j�gszil�nk, a holt lelkek ur�nak aj�nd�ka; maga a k�rhozat: �rz�sek, mar�, k�nz� �rz�sek legbel�l, a k�z�ny �thatolhatatlan burka alatt.
Az a n�h�ny j� l�lek, akik lefogtak �s vigy�ztak r�m, amikor Leon lezuhant, �s �n ut�na akartam ugrani, most lek�s�rt a partra. Agg�lyosan k�zrefogtak, �s nem engedtek k�zelebb Leonhoz, csak addig a pontig, ahonnan m�r tiszt�n l�thattam.
Letargikusan, mindenbe belet�r�dve, n�h�ny l�p�snyi l�t�t�vols�gb�l figyeltem, mit csin�lnak vele az id�k�zben a helysz�nre �rkezett ment�s�k; �s hallgattam, ahogy vigy�z�im remeg�, megk�nnyebb�lt hangon azt susogj�k:
- Il vit encore… �tre le vie!*
- Mon Dieu, vasb�l van ez az ember?
- Nem hittem volna, hogy t�l�li…
Akadt, aki a k�nnyeit t�r�lgette, m�sok hozz�m siettek, arcon cs�koltak, vigasztalgattak. M�skor nagyon �r�ltem volna az egy�tt�rz�s, a szeretet megnyilv�nul�sainak; most azonban csak egy t�ny volt: innen, a m�sik partr�l, ahov� a v�n m�gus szem�lyesen k�s�rt �t, nem t�nt t�bbnek, mint az, hogy este lemegy a Nap, reggel meg felkel. Amikor Leont beemelt�k a ment�aut�ba, az egyik �pol�, vagy orvos, nem tudom, ideges hangon noszogatott:
- Venez, allons… Vite, vite!*
Mentem vele, engedelmesen; miut�n ill�n megk�sz�ntem v�delmez�im seg�ts�g�t. Azut�n suhant, hom�lylott mellettem az �jszakai P�rizs, mik�zben egy v�gtat� aut� z�rt kabinj�ban �ltem, egy j�ghideg kezet szorongattam, �s egy holtnak hat�, �th�lt arcot b�multam, �s k�zben el�rtem a m�lypontra: m�r nem tudtam, hogy mit �rzek; hogy mit kellene �reznem egy�ltal�n. Csak n�ztem �t, �s arra gondoltam: megint itt vagyunk az �jszakai v�rosban, megint a v�gzet�nk fel� sz�guldunk, �s megint a Hal�listen t�rsas�g�ban, �gy, mint a kezdet kezdet�n… Semmi sem v�ltozott. �n csak szeretni akartalak, Leon. Semmi m�st, csak szeretni, csak boldogg� tenni… De �gy t�nik, az �n szerelmem meg�l, megm�rgez t�ged. B�rmit tettem, b�rhogyan igyekeztem, mindig rosszra fordult; amikor a legszebbet, legjobbat akartam neked, csak �rtanom siker�lt. Egyszer�en nem vagyok hozz�d ill�; sosem �rhetek fel a te szintedre, b�rhogyan szeretn�k is; �s hogy err�l melyik�nk tehet – te, �n, vagy a Sors – azt most m�r k�s� kutatni. Mi lesz vel�nk ezut�n? Hajnalt�jban m�r beengedtek a szob�j�ba. Addigra m�r t�l voltam n�h�ny sz�rke, poros p�kh�l�kkal telisz�tt hangulat�, mag�nyos �r�n, �s az orvos viszonylag megnyugtat� v�lem�ny�n: Leon cs�ny�n leh�lt ugyan, de nem �letvesz�lyesen; l�b�n a seb m�ly, de idegek, inak nem s�r�ltek, teh�t csak �sszevarrt�k, a t�bbit pedig elv�gzi rajta az id� gy�gy�t� ereje. Egy�b, nem fizikai sebeinkre vajon van-e jogom ilyesmit rem�lni a v�n Id�t�l?
Amikor bementem hozz�, m�r eszm�let�n volt. �r�knak t�nt az a n�h�ny m�sodperc, am�g odamentem, �s le�ltem az �gy sz�l�re. Azt�n csak n�zt�k egym�st, f�radtan, t�n�d�n, komoran; mint f�sult harcosok, akik oly r�g�ta k�zdenek, hogy m�r meg sem �rinti �ket a v�r szaga, a s�r�l�sek f�jdalma, a hal�l k�zels�ge. Nem sz�ltunk egy sz�t sem, csak n�zt�k egym�st. Nem mozdult �let, nem rebbent �rz�s azokban a k�dsz�rke szemekben, �s bennem sem. Nem moccant az az eleg�ns, hossz� ujj� k�z, hogy az �n kezemet meg�rintse, �s nem ny�ltam fel� �n sem. Valami v�get �rt, Leon? Err�l van sz�? Azzal, hogy helyetted a hal�lt k�v�ntam, meg�ltem a szerelmedet? Nem baj, dr�g�m. �gysem voltam m�lt� r�. Ha az lettem volna, akkor hittem volna benne. Ha hittem volna benne, akkor sohasem, m�g a hal�l �rny�k�ban sem pakt�ltam volna le �szak k�ny�rtelen ur�val; nem, mert mindenn�l biztosabban hittem, TUDTAM volna, hogy visszaj�ssz a Szajn�b�l; hogy �rtem nem csak az �letet, de mag�t a hal�lt is vissza fogod utas�tani. Pedig tudnom kellett volna, mert egyszer m�r megtetted… De most m�r hi�ba csend�lnek vissza bennem Yuri szavai, amelyeket valamikor szeptemberben hallottam: �orvosai sem �rtik, hogyan lehets�ges, ugyanis minden fizikai t�rv�ny szerint meg kellett volna halnia…�
Hogyan volt lehets�ges? H�t �gy, hogy visszaj�tt�l �rtem, mert lehet, hogy te magad nem �lt�l m�r, de a szerelmed igen… �s mikor visszar�ntottak a klinikai hal�lb�l, dobogni kezdett a sz�ved, �s t�bb� nem adta fel. L�tod, kedves, addig-addig heccelt�k az �reg Kasz�st, hogy m�r r�nk se b�r n�zni… De mert a dolga m�giscsak az, ami: helyett�nk meg�lt valami m�st. Minket nem vihetett mag�val, vitte teh�t azt, ami sz�munkra a legfontosabb volt: a szerelmet, a h�zass�gunkat.
Mi lesz vel�nk, Leon? Lehets�ges �gy tov�bbra is egy�tt �ln�nk? Van-e m�g �rtelme, ezek ut�n? L�ttam, hogy lehunyja a szem�t… �s amikor kinyitotta �jra, m�r �rzelmek t�kr�z�dtek tekintet�ben. Amikor el�sz�r besz�lt nekem Dallie-r�l, eml�kszem, olyan rejtelmes volt a szeme, mint egy ablak, beh�zott f�gg�ny�kkel; amely csak l�tsz�lag �ttetsz�, val�j�ban azonban nem lehet bel�tni rajta. Most azonban, t�l mindenen, m�r a f�gg�ny�ket is let�pte. M�r nem �rdekelte semmi, m�g az sem, hogy van-e es�lye nyerni: csak felvette a kardot, �s k�zd�tt, �jra, k�ts�gbeesetten, mindent odavetve k�zd�tt… �rtem.
- Dallie is szeretett volna a partnerem lenni, mint sokan m�sok – kezdte rekedten. – Azt gondolta, ha m�r egyszer az �gyban siker�lt, siker�lhet a trap�zon is. Nem �gy volt. – J�gk�sa csikorgott a hangj�ban, amikor kimondta: - T�z m�ter magasan engedtem el a kez�t… nem sz�nd�kosan ugyan, de nem is a legnagyobb felel�ss�gtudattal. Egyszer�en csak… nem vigy�ztam r�; �s nem ments�g, hogy magamra sem, �s senki m�sra akkoriban…
- Leon… - �reztem, hogy k�nnyek marj�k a torkomat. Hogyan tudok s�rni? Hogyan tudok �rezni?!
Nem az volt az egyezs�g, hogy elveszed az �rz�seimet?!
Hol vagy h�t, Hal�listen?! J�gsz�v� fiad haragja el�l m�g te is megsz�kt�l?!
- Az sem ments�g, hogy nem tudtam, hogy �llapotos – suttogta Leon. – Nagyon… nagyot esett – folytatta, kit�pve, kier�szakolva mag�b�l a szavakat. – Meg�szta ugyan egy felkarcsont-t�r�ssel… Szervezete azonban nem b�rta el a sokkot… �s mire be�rtek vele a k�rh�zba, elvesz�tette a bab�t. �n…
- Leon, k�rlek, ne…! – tiltakoztam �nk�ntelen�l.
Olyan hirtelen �lt fel, hogy beles�padt, �s nekem �tfutott az agyamon: mennyi v�rt vesz�thetett? T�n� gondolatom azonban semmiv� foszlott, ahogy Leon, nem t�r�dve a rosszull�t hull�maival, durv�n a hajamba markolt, �s mag�hoz r�ntott.
- De igen – sziszegte az arcomba. – De igen! Vagy v�rjam meg, am�g mindketten belepusztulunk?! Csak az�rt, mert nem tudok, mert sosem szoktam, a m�ltamr�l, az �rzelmeimr�l besz�lni?! Csak az�rt, mert nem akartalak elvesz�teni?! H�t nem mindegy most m�r?! �s ha k�pes volt�l a legszentebb pillanatban ezzel gy�t�rni, �s azt�n m�g az �letedet is odadobni miatta, akkor most az a minimum, hogy elviseled, amit mondok, mert nem tudom m�g teljes eg�sz�ben, hogy mit vesz�tett�nk miatta, de hogy enn�l t�bbet nem fogunk, arra megesk�sz�m! 
F�ltem t�le. Igen, f�ltem. Ugyanakkor viszont k�nnyeimen kereszt�l �ri�sira ny�lt szemekkel b�multam hidegen izz� d�h�t, szem�nek vill�ml� f�ny�t, sz�p vonal� sz�j�n, feh�r fogain a harag-�velte vicsort, �s – �des Istenem, hogyan lehet ez? – pokolian megk�v�ntam. D�h�ben is csak annyira volt element�risan vonz�, mint b�rmin� egy�b alkalommal; �s b�r azt nem tudtam, hogy szeretem-e m�g, vagy hogy � szeret-e engem, de azt igen, hogy mit tenn�k, ha itt �s most, ebben a pillanatban a mag��v� akarna tenni. Mintha meg�rezte volna, mire gondolok, elengedett, �s az �gy v�g�be h�tr�lt, de most m�r nem fek�dt le: �lve maradt, �s laz�n az �gy t�ml�j�hoz d�nt�tte h�t�t, mint egykor r�g, Cape Maryben. Les�t�ttem a szememet.
- Azt a r�gi Leon Oswaldot semmi sem �rdekelte – folytatta h�v�s, viszonylag higgadt hangon, amit elkezdett. – De az�ta tudom m�r, mit �r egy �let. Nagyon is j�l tudom. Tal�n-tal�n azt is tudom, mit jelent a sz�: felel�ss�g. Ezzel tartoztam Yurinak is, t�bbek k�z�tt; egy olyan cselekedet��rt, amit meg sem tett… De nekem el�g volt a tudat is, hogy igenis megtette volna. Tartozom Dallie-nek is. Ha m�ssal nem, h�t annyival, hogy megmutassam, mekkor�t tud v�ltozni valaki… hogy �rdemes �rral szemben �szni, �s visszanyerni a hitet, a bizalmat, egym�s megbecs�l�s�t: amit k�t �vvel ezel�tt elvesz�tett�nk… �s b�r t�bbesben besz�lek, de legf�k�pp r�la sz�l a t�rt�net. Dallie az�ta a baleset �ta, b�rmilyen vonz�, csinos, a maga m�dj�n bar�ts�gos n�, nem volt k�pes egyetlen norm�lis kapcsolatot k�tni… �s ezt nekem k�sz�nheti. Azt rem�ltem, ha megismeri az �j �letemet, ha gyakrabban tal�lkozik veled… tal�n kap n�mi bizonys�got arra n�zv�st, hogy igenis l�tezik �szinte szerelem, akkor is, ha nem vagyunk t�k�letesek… Hogy b�rmilyen rem�nytelennek t�nik a helyzet, az ember igenis tal�lhat Valakit, aki szereti… elfogadja… Hogy tal�lhat valakit, akinek a szem�ben, sz�v�ben � a leg�rt�kesebb, az egyetlen, az igazi… Csak azt akartam, hogy l�ssa: igen, l�tezik; igen, lehets�ges, ha igaz�n szeret�nk… Hogy l�ssa, hogy van �rtelme �lni, mert ahogy �n, �gy egyszer � is r�tal�lhat majd… Csak ennyit akartam. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen v�gzetes k�rd�s lehet ez; �s most nem tudom, hogy igaz lehet-e; mert minden, ami t�rt�nt, megk�rd�jelezi mindazt, amiben �ltalad hittem. M�r nem merek hinni, m�r nem �rtek semmit, m�r nem tudok mit gondolni, Sora; m�g soha az �letben nem voltam ilyen bizonytalan. Most m�r csak egy k�rd�sem van… �s az egyetlen l�nyhez fordulok vele, aki tudhatja a v�laszt. – Leon halkan, f�radtan fels�hajtott. - Mondd meg nekem, Sora Oswald: l�tezik h�t az az �szinte szerelem?


*M�g �l...�letben van!
*J�jj�n, menj�nk...Gyorsan,gyorsan!