Egym�s szem�ben

Nem tudtam v�laszolni. Igazs�g szerint mukkanni sem tudtam, nemhogy v�laszolni. A meg�rt�s ragyog� f�nye �les sz�l�, s�t�t �rny�kokat vetett; �s �n arra gondoltam, igaza volt Fantomnak: ahol er�s a f�ny, ott �js�t�t az �rny�k val�ban. Leon Oswald sz�npad�n soha nincs k�z�pszer�, langyos, �tlagos el�ad�s, �s a szerepl�k sem ak�rhonnan szalajtott, h�tk�znapi csep�r�g�k: ide bizony sz�letett profik kellenek.
Mint Leon. Mint Dallie. �n csak egy egyszer� l�ny vagyok, akinek m�g asszonny� lenni sem volt ideje; �s m�g mindig nem tudom, mi az val�j�ban, ami�rt ezek a rendk�v�li emberek maguk k�z� emeltek. Ismerem a f�nyt, a ragyog�st; de a dolgok s�t�tebb oldal�n nem vagyok otthon: az �rny�kok t�nkretesznek. Leon pedig… hozz� egy olyan n� illene, aki nem ijed meg akkor sem, ha leoltj�k a l�mp�kat.
Borong�s gondolataim k�z�l arra rezzentem fel, hogy Leon megfogja a kezemet. Eln�ztem a k�zfejemre simul� hossz� ujjakat, �s eml�keztem hal�los szor�t�sukra �s gyeng�d, �rz�ki cir�gat�sukra egyar�nt… Jelen pillanatban m�gsem �reztem m�st, csak v�gtelen f�radts�got. �sszekulcsol�d� kez�nkr�l felfel� indult a tekintetem, am�g el nem �rte azt a halv�nysz�rke szemp�rt. Olyan sz�n� volt, mint a novemberi �gbolt; komoly, �s m�gis sebezhet�, �s eml�keztem, micsoda rajong�ssal b�multam r� mindig, kutatva titkait, csod�lva eleven, h�v�s �szintes�g�t… Most azonban nem �reztem m�st, csak valami b�k�s, egy�gy� elismer�st, mint amikor az ember megb�mul valami megszokottan sz�pet: egy sz�l vir�got, vagy egy remek d�szt�rgyat a lak�sban. L�ttam, ahogy �risze kivil�gosodik a f�jdalomt�l, amint meg�rti tekintetem �rtelm�t.
- Az eg�sz az �n hib�m – suttogta. – Ha tudtam volna besz�lni r�la… M�r r�gen el kellett volna mondanom neked mindent! Sora…
Gyeng�den megszor�tottam a kez�t, mik�zben a m�sik kezemet gyors mozdulattal ajk�ra sim�tottam.
- Csitt, Leon. Mi �rtelme ut�lag hib�ztatnod magad? R�ad�sul nem vagy igazs�gos. �n vagyok az, akinek hinnie kellett volna neked, szavak n�lk�l is.
Egy pillanatra sz�j�hoz szor�totta a kezemet, �s belecs�kolt a tenyerembe.
- Nem v�laszolt�l nekem, Sora – mormolta, �jra r�m emelve tekintet�t. M�skor ez a k�nny�, m�gis bens�s�ges �rint�s, ez a ny�lt tekintet el�g lett volna ahhoz, hogy mindenr�l megfeledkezve, mindent f�lrehaj�tva mell�b�jjak az �gyba, m�g akkor is, ha t�rt�netesen �pp egy k�rh�zi �gyr�l van sz�… Most azonban egyszer�en csak a sz�j�ra hajoltam, olyan, majdnem k�z�mb�s mozdulattal, mintha teljesen mindegy lenne, sz�j�t vagy arc�t cs�kolom-e meg.
Olyan v�ggyal, olyan rem�nnyel fogadta �rint�semet, ahogyan mindig… �s amikor elh�z�dtam t�le, hirtelen f�jdalmasan, ijeszt� f�nyben felvillant a szeme.
- Sz�val nem – mondta. – A v�lasz: nem. Mon Dieu, Sora… Menj innen. M�r mindegy, itt vagy-e, vagy sem; enn�l jobban m�r �gysem tudsz magamra hagyni. Ahogyan valaha, az els� �jszak�nkon a t�lzott ragaszkod�som, �gy most a hirtelen t�madt k�z�ny�m vad�totta meg; f�jdalm�ban azonban olyat tal�lt mondani, ami nyers igazs�g�val romba d�nt�tte m�g azt is, ami addig, hab�r ingatagon is, de meg�llt volna a l�b�n.
Nem – enn�l jobban m�r val�ban k�ptelens�g mag�ra hagyni.
Nekem is megvolt azonban a magam igazs�ga.
- Leon, k�rlek, ne vonj le elhamarkodott k�vetkeztet�seket – feleltem. – Annyi minden t�rt�nt… Ilyen id�szak, ilyen esem�nyek ut�n lehetetlen tiszta fejjel gondolkodni, tiszta sz�vvel �rezni!
- Ha lehetetlen – mondta kem�nyen – akkor �n mi�rt tudok?!
Ha a r�gi lettem volna, kap�sb�l visszariadtam volna szok�sos f�l�ny�t�l, t�madhatatlan logik�j�t�l; de h�t nem voltam a r�gi… M�r nem volt mit f�ltenem, nem volt mi�rt hallgatnom…
Vagy nagyon is volt, �s az�rt k�zd�ttem?
Felemeltem az orromat �n is.
- Mert te vagy az a k�kem�ny profi, aki �lb�l megcsin�l minden lehetetlent, els�re hib�tlanul, el�re tudva, melyik pillanatban hogyan mozduljon – v�laszoltam. – �s mert te vagy az is, akinek kett�nk s�lya is csak annyit jelent a trap�zon, mintha egyed�l lenn�l. �szt�n�sen ezt teszed most is: vinn�l magaddal, amikor sz�rnyalni kezdesz. De mondok �n neked valamit, Leon Oswald. – K�zelebb hajoltam hozz�, �s a szem�be akasztottam a tekintetemet. – Meg ne pr�b�lj kett�nk helyett ugrani; meg ne pr�b�lj kett�nk helyett szeretni! Ne pr�b�lj ezzel megal�zni. El�g nekem a saj�t h�lyes�gem; nem �hajtom pluszban a te t�k�letess�gedet is magamra venni kontrasztnak. Ez m�r nem a t�lem megszokott gyerekes, lelkiz�s ostobas�g volt; nem �lomfal� csacskas�g, hanem a val�s�g maga; k�zdelem a l�t�rt, a k�vetkez� pillanat�rt… �s Leon�rt.  �letemben el�sz�r harcoltam �rte olyan m�dszerekkel, amilyeneket val�ban meg�rdemelt. �letemben el�sz�r v�ltam szellemi, lelki szinten is egyenrang� t�rs�v�.
Amilyen az �n szerencs�m, nan�, hogy �pp akkor, amikor �rzelmileg m�r csaknem mindegy volt. Teh�t a Hal�listen m�gis belement az alkuba! Gyilkos �rtelmet, penge logik�t adott, cser�be a sz�vem�rt. Teh�t ilyen az �let a m�sik parton, a foly� t�loldal�n. Ilyen volt Leon �lete h�rom �vig, miut�n Sophie meghalt; ilyen hideg, ilyen �res, ilyen f�l�nyes. Legbel�l persze, hogy f�j – de a megnyilv�nulni k�ptelen �rzelmek legal�bb nem okoznak plusz f�jdalmat az �ltaluk kiv�ltott t�kr�z�d�sekkel, reakci�kkal. Ha nem l�tja bennem a f�jdalmat, �n sem l�tom a szem�ben a gy�trelem vonzotta r�szv�tet. J�l van ez �gy. Mintegy k�v�l�ll�k�nt, �rzelmek n�lk�l n�ztem a f�rjemet. Sz�p arc�, felh�sz�rke szem�, j�gfeh�r haj� fiatal f�rfit l�ttam, aki valami k�l�n�s okn�l fogva m�g mindig, m�g most is ragaszkodott hozz�m; �s aki �gy n�zett r�m, hogy l�tszott a szem�n: pontosan tudja, mit �lek �t.
- Rendben van – mondta. – Mit szeretn�l?
F�radtan lehunytam a szememet. – Id�t - s�hajtottam. – Id�t, hogy felelni tudjak arra a k�rd�sre, Leon. 
Amikor megint r�n�ztem, ugyanazt a bizonytalans�got l�ttam a szem�ben, ami akkor t�nt fel, amikor feltette azt a k�rd�st. Leveg�t vett, hogy v�laszoljon, azt�n m�gsem sz�lt semmit, csak lassan biccentett, j�v�hagyva, amit k�rtem.
- Menj haza, Sora – mondta v�g�l. – Pr�b�lj pihenni, k�rlek. Holnap, azaz ma – n�zett az �r�ra – �n is hazamegyek, �s elrendezem a dolgokat… A t�bbit pedig majd megl�tjuk.
- Jobban �r�ln�k, ha maradn�l n�h�ny napig – r�ncoltam a homlokomat - , �s szak�pol�kra b�zn�d a l�badat.
- Ugyan – legyintett - , hisz �sszef�rcelt�k. Kutya bajom sincs.
- Leon…! – kezdtem volna a vit�t, de azt�n �sszevillant a szem�nk, �s tudtam: felesleges. Er�tlen�l r�mosolyogtam teh�t. – J�l van, nem sz�ltam! – zs�mbeltem. – De most legal�bb a pap�rt �rd al�, hogy saj�t felel�ss�gedre t�vozol az int�zm�nyb�l! Sz�k�sr�l sz� sem lehet!
Neki is mosoly csillant a szem�ben, �s �gy k�nnyebb volt egy fokkal.  Nem tudtam m�g, mi v�r r�nk; nem tudtam, hogyan tov�bb, hogy �rdemes-e �lni, hogy egy�tt maradunk-e egy�ltal�n; de a legrosszabbakat – a gy�l�letet, a haragot, az elfordul�st, a szak�t�st - igenis maga m�g� utas�totta a kapcsolatunk, �s pillanatnyilag ennek a ny�lfarknyi rem�nynek is tudtam �r�lni. Leon nem vetette mag�t a l�baim el�, nem k�ny�rg�tt a szerelmem�rt – de nem is hagyott el felel�tlens�gem�rt. A f�rfi, aki valaha, ha csak tizedm�sodpercet k�stem egy v�laszreakci�val, akkor h�tat ford�tott �s sz� n�lk�l otthagyott, most term�szetes, magasrend� ig�nyeinek ellentmondva hajland�nak mutatkozik, hogy v�rjon… Valamire, ami nem is biztos, hogy elj�n egy�ltal�n. Ez t�bb, mint amit valaha b�rki joggal elv�rhatna t�le – vagy ak�rki m�st�l hasonl� helyzetben.
N�mileg megk�nnyebb�lve lehajoltam, �s megcs�koltam a f�rjemet; ha m�st nem is, de �szinte h�l�t �rezve az�rt, hogy a t�rsam tudott maradni akkor is, amikor erre nem tartottam ig�nyt.
Melegen, puh�n visszacs�kolt; de olyan k�nnyed, olyan k�tetlen �rint�sekkel, hogy v�letlen�l sem �reztem, ink�bb csak sejtettem, mit �zen ez a fajta k�zels�g.
Tal�n �pp a kedves, szinte nemt�r�d�m k�nnyeds�ge �rintett meg; tal�n az, hogy az alku, amelyet a sz�vemre k�t�ttem, a testemre nem vonatkozott, �s Leon bizony m�g kimer�lten, jelent�s vesztes�gek ut�n is bosszant�an vonz� tudott lenni. B�rmi volt is az oka, azon kaptam magam, hogy haj�ba t�rok, �s k�zelebb h�z�dom hozz�. �reztem, hogy keze a derekamra simul, onnan pedig lassan a cs�p�mre cs�szik; cs�kunk elm�ly�lt, �lemben pedig meleg l�ktet�s �ledt, ahogy elbor�tott a v�gy, �s hitetlenkedve azt gondoltam: J�zusom, mit m�velek megint vele?  Amikor elengedte a sz�mat, s�v�ran n�ztem els�t�t�lt szem�t, elny�lt ajkait… � pedig alig l�that�an elmosolyodott, �s gyeng�d tekintettel a fej�t ingatta.
- Nem lesz ez �gy j�, mon cher… - mondta rekedten, �s nagyon, nagyon bar�ts�gosan. – Nem lenne igazs�gos ilyen cselekedetekkel b�rmin� ir�nyba befoly�solnom t�ged. Fontos k�rd�sben kell d�ntened; nem terelhetem el a figyelmedet. Id�t k�rt�l: megkapod. De addig, am�g eld�nt�d, mi legyen vel�nk – mert v�g�l is err�l van sz�, ugye? - , addig nem ny�lok hozz�d t�bb�, egy ujjal sem… Meg�g�rem, Sora.