K�nyszerpihen�

Hajnalban t�molyogtam haza a k�rh�zb�l, de akkor m�r annyira f�radt voltam, hogy m�g gondolkodni sem tudtam. Egyszer�en csak bed�ltem az �gyba, mint egy darab fa. Nem elaludtam: r�m zuhant a s�t�ts�g. Alig n�h�ny perc m�lva arra �bredtem, hogy a jogosan sz�th�zva felejtett s�t�t�t�k k�z�tt bekandik�lva ki akarja sz�rni a szememet a Nap, aki - t�le szokatlanul �gy okt�ber v�g�n – szerintem sz�nd�kosan, kimondottan az �n �lmom el�z�se v�gett taszig�lta le az �gr�l a felh�ket. M�rgesen morogva, �sszeszor�tott szemekkel a m�sik oldalamra fordultam; ekkor viszont bele�tk�ztem valamibe, ami hajnali �gyba �jul�som alkalm�val m�g nem volt ott. Homlokr�ncolva, m�g mindig szorosan z�rt szemekkel kiny�jtottam a kezem, �s v�gigtapogattam. Meleg volt, kem�ny, �s �l�nek t�nt; v�g�re �rve kezem fej�t hossz� hajsz�lak v�ge csiklandozta meg. Felpattantak a szemeim.
Leon – aki Isten tudja, mi�ta �lt az �gyam sz�l�n – bar�ts�gosan elmosolyodott, �s finoman elt�vol�totta k�v�ncsiskod� kezemet a combj�r�l.
- J� reggelt, h�talv� – mondta.
Fogalmam sincs, mit�l pirultam el a f�lem hegy�ig! M�skor is b�kl�szott m�r ott a kezem, de akkor esk�sz�m, nem v�r�s�dtem el t�le. Morcosan a fejemre h�ztam a takar�t, �s al�la zs�mbeltem ki nagy dacosan:
- Sz�kt�l?!
Tomp�n lefojtva hallottam mosolyg�s hangj�t:
- Nem. Al��rtam a nyilatkozatot, miszerint saj�t felel�ss�gemre t�vozom az int�zm�ny �v� karjai k�z�l. Azut�n elt�voztam eg�szen a cirkuszig, aholis ideiglenes jelleggel �trendeztem kiss� az el�ad�sok menet�t �s szereposzt�s�t, mert am�g helyre nem j�n a l�bam, nem tudok dolgozni. Amikor haza�rtem, lebonyol�tottam n�h�ny megnyugtat� telefont k�l�nb�z� hivatalos szervek fel�, tov�bb� igazoltam a rend�rs�gnek, engedelmeddel a te nevedben is, hogy egyik�nk sem akart tegnap �ngyilkoss�got elk�vetni. A rend �ber �rei nyomat�kosan megk�rtek, hogy sz�veskedj�nk a tov�bbiakban a munk�nkhoz sz�ks�ges edz�seket, pr�b�kat az erre a c�lra rendeltetett tornateremben v�grehajtani, mert ha tov�bbra is P�rizs forgalmasabb h�djain tessz�k ezt, abb�l bizony f�lre�rt�sek ad�dhatnak. Engedelmesen meg�g�rtem nekik, hogy t�bb� nem ugrom �jszakai s�t�ts�gben a Szajn�ba a S�vres-r�l, �s nejemnek sem engedem ezt meg, m�g akkor sem, ha ez elengedhetetlen�l sz�ks�ges lenne az aktu�lis m�sorsz�munk z�r�jelenet�hez. Besz�l. Egek – Leon �sszef�gg�en, hosszan besz�l! Nem hiszem el! Kidugtam az orrom hegy�t a takar� al�l, arra gondolva, hogy ha ennyi mindent csin�lt m�r, akkor tuti, hogy NEM csak n�h�ny percet aludtam.
- Mennyi az id�?
- Kett� m�lt t�z perccel.
- Hajnal, vagy d�lut�n? Nem, nem, hajnali kett�kor m�g �bren voltam. Akkor d�lut�n. Te j� �g, Leon! Ett�l ma m�r valamit?!
- Nem – vallotta be sz�gyenl�sen - ; ellenben f�ztem egy te�t. Kelj fel, �s igy�l; m�g forr�. Ezen k�v�l asztalt foglaltam Jean-Paul �tterm�ben f�l n�gyre, sz�val j�, ha igyekszel.
Ez nem igaz! Olyan dolgokon ment�nk kereszt�l, amelyekbe kiss� bele kellett �r�lni; t�lment�nk minden �pesz� hat�ron, a hal�llal j�tszottunk, Leon megs�r�lt – azut�n alig n�h�ny �r�val k�s�bb hazaj�n, mindent elsik�l, �s m�g azt sem felejti el, hogy im�dom Jean-Paul �tterm�t!
- K�sz vagyok t�led! – sikkantottam, �s mindenr�l megfeledkezve a nyak�ba ugrottam. B�rmi t�rt�nt is, a legrosszabbon t�l vagyunk, m�g mindig egy�tt vagyunk, �s itt van �s �l, h�t majd csak lesz valahogy! Nos, ez a �majd csak lesz valahogy� a gyakorlatban �gy n�zett ki, hogy v�ratlan k�zeled�semt�l meglepve, kiss� visszah�k�lve f�rjem a nyaka k�r� kulcsol�d� karomhoz kapta, majd ott is felejtette a kez�t, �n pedig r�d�bbenve, hogy ezt most nem szabad, riadtan visszakoztam volna, de k�zben �sszeakadt a tekintet�nk, �s n�h�ny hossz� pillanatra mozdulatlann� dermedt�nk, bizonytalanul n�zve egym�sra. Szinte hallottam �jra halk, h�v�s hangj�t, amint azt mondja, nem fog hozz�m �rni t�bb� egy ujjal sem, eg�szen addig, am�g �n kifejezetten meg nem k�rem erre; ugyanakkor tudtam: nincs jogom ilyesmit k�rni t�le, am�g tiszta sz�vvel v�laszt nem adok arra a bizonyos k�rd�sre, amin a h�zass�gunk j�v�je m�lik. Mindez nem is volt olyan egyszer� �gy a k�zvetlen k�zel�ben, mik�zben felh�zott t�rdem a h�t�nak t�maszkodott, �s �reztem haj�nak puha, meleg t�meg�t a karjaim alatt; �reztem jellegzetes, sz�lf�tta ny�rfa-illat�t; l�ttam, hogy j�gsz�n tekintete v�gyakoz�v� szel�d�l, ajkai �ntudatlanul sz�tv�lnak – ennyi kellett, �s nem t�bb ahhoz, hogy bolondul megk�v�njam; hiszen nem ismertem �lvezetesebb j�t�kot, mint az �r�l�sig vad�tani �s azt�n lassan, f�jdalmas gy�ny�rrel k�nozva megszel�d�teni azt a pomp�s, karcs� ragadoz�-test�t, �s �nfeledten �t�lni mindazt, amit k�zben kiv�lt bel�lem; �s m�r fel�je hajoltam, hogy megcs�kolhasson, amikor Leon gy�tr�d� tekintettel, nagyon nem sz�vesen, de megfogta a v�llamat, �s szel�d hat�rozotts�ggal eltolt mag�t�l.
- Ne haragudj – mondta rekedten; azt�n ruganyos mozdulattal fel�llt, �s enyh�n bicegve kifel� indult.
- Leon, v�rj!
Meg�llt, de nem fordult vissza; kez�t a kilincsen nyugtatta.
Milyen k�nny� lett volna azt mondani: �Szeretlek – gyere vissza!� Milyen k�nny�, �s milyen iszonyatosan neh�z…
Nem. Nem fogok neki hazudni. Ann�l sokkal t�bbre tartom �t.
- Mi van a l�baddal, kedves? – k�rdeztem.
- Rendben van, k�sz�n�m – felelte. – T�z nap m�lva kell visszamennem varratszed�sre.
- K�t�z�sre nem kell j�rnod?
- Kellene, de az orvos, aki varrt, ismer m�r, mint a tenyer�t, sz�val kaptam k�t�z�-�s fert�tlen�t�szereket, �s utamra engedett, miut�n megk�rt sz�pen, hogy a varr�st semmi esetre sem vegyem ki egyed�l. Abszurdum volt, de nem tehettem r�la: a szerencs�tlen helyzet ellen�re vigyorognom kellett. Igen, ez az �n Leonom; aki ha eszm�let�n lett volna, ink�bb maga f�rcelte volna �ssze azt a sebet, mert b�rmit elvisel, de azt nem, ha seg�ts�gre szorul – gondoltam b�szk�n, �s a sz�m el� kaptam a kezemet, hogy fel ne kuncogjak v�letlen�l.
Tal�n a legnagyobb vesz�ly elm�lt�val jelentkez� bolond megk�nnyebb�l�s okozta ezt a felszabadult, k�nnyed hangulatot bennem… Vagy tal�n az, hogy fogalmam sem volt, min� veszedelmeknek leszek kit�ve hamarosan �jra.
- Az �n szerepemet hogyan dolgoztattad �t? – k�rdeztem azt�n, csak hogy tudjam, mire sz�m�tsak, ami a munk�t illeti.
- Sehogy sem; eg�sz egyszer�en ki�rattam a forgat�k�nyvb�l – mondta.
- De h�t �gy t�nkremegy az eg�sz darab! – tiltakoztam felh�borodva.
- Nem megy – felelte -, mivel azt a jelenetet szinte teljesen �tdolgoztattam. Volt n�h�ny �tletem, mivel lehetne p�tolni a kies� r�szeket. N�zd, Sora – s�hajtott halkan, imm�r teljesen fel�m fordulva -, azt hiszem, ideje, hogy rendbe szedj�k a mag�n�let�nket. �ri�si hib�t k�vett�nk el, amikor egyszerre pr�b�ltunk k�t nyeregben �lni. Ha te nem �gy gondolod, semmi baj, menj vissza dolgozni; de �n �gy vettem �szre, neked sem volt k�nny� az elm�lt id�szak. Azt gondoltam, a k�nyszerpihen� alatt kihaszn�lhatn�nk az id�t arra, hogy… Sz�val, egym�sra.
- Rendben, persze! – siettem v�laszolni, n�mileg sz�gyenkezve m�g a l�tszat�t�l is annak, ha �gy t�nt, hogy a munka fontosabb, mint �. – Igazad van, Leon. – Ki is ugrottam gyorsan az �gyb�l, mik�zben m�ris tele voltam �tletekkel, hogy mi mindent csin�lunk, merre megy�nk majd a t�znapos vak�ci� alatt; �s nan�, hogy elfelejtettem: mi�ta f�rjhez mentem, �ltal�ban ruh�tlanul alszom…
Leon elny�tt arccal a mennyezet fel� emelte a szem�t.
- Mon Dieu, Sora – ny�gte -, legal�bb �lt�zz fel, k�ny�rg�m! – Azzal, s�r�lt l�b�hoz k�pest eg�szen �gyes f�lfordulattal, kil�pett az ajt�n. Mit sz�p�tsem? Gyilkos egy id�szak k�vetkezett az �let�nkben, amely �pp azzal k�nzott meg a v�gletekig, hogy ikertestv�re volt a boldogs�gnak. V�ratlan k�nyszerpihen�nk els� k�t napj�n borong�s, szit�l�s, es�s id� volt; �s mivel Leon �sszeszedett egy k�nnyebb megh�l�st a Szajna viz�ben, nem ment�nk sehov� – pontosabban, �n magam z�rk�ztam el mindennem� k�lt�ri programt�l, �s cseppet sem b�ntam meg. Munka, csavarg�s �s ugr�ndoz�s helyett te�t f�ztem neki, k�l�nb�z� fog�sokat k�sz�tettem, �s szigor� hangon asztalhoz parancsoltam minden olyan id�pontban, amikor �tkezni illett. Cser�be � sakkozni tan�tott d�lut�n, este pedig felolvasott nekem az egyik kedvenc k�nyv�b�l; �n pedig elhallgattam fjrodh�s hangj�t, amely az est meghittes, bens�s�ges �lel�s�ben balzsamk�nt hatott megszaggatott lelkemre. K�s�bb halkan elbesz�lgett�nk az im�nt felolvasott aforizm�k megrend�t� igazs�gair�l, �s ellazulva, b�k�sen gy�ny�rk�dve n�ztem f�rjem ragyog� szem�t, mik�zben arra gondoltam: milyen igaza volt, milyen j� egy kicsit kettesben lenni, nyugodtan, an�lk�l, hogy k�telezetts�geink ut�n futk�rozn�nk; hogy milyen j� felfedezni �s meg�rteni Leon bet�m�ni�j�t, r��bredni mi�rtj�re, ok�ra, �s �szint�n h�l�snak lenni, ami�rt megosztja velem; milyen j� a szerelem nev� elvetem�lt �r�let n�lk�l, puszt�n csak �nmag�ban, eszt�tik�j�ban csod�lni m�teres s�r�ny�n a gy�ngyh�z f�nyeket, �s a szeme csillog�s�t… �s ez volt az a pont, ahol elringatott, �lmosk�s sz�vem r�m�lten feldobbant. Sokadszor m�l�ztam el ma este a szeme szokatlan f�ny�n, de persze ok�n nem t�n�dtem.
- Leon! – egyenesedtem fel �lt�mben. – Nem vagy te l�zas?!
Miut�n kider�lt, hogy dehogynem, �s nan�, hogy nem fog bevenni semmif�le pirul�t, nagyon hat�rozottan elk�ldtem lefek�dni. Eredetileg k�l�n szob�ban sz�nd�koztam aludni, de ezek ut�n k�ptelen lettem volna mag�ra hagyni, pluszban r�ad�sul holmi k�l�nck�d�ssel megb�ntani egy ilyen remekbe siker�lt este ut�n; �gy teh�t mell�b�jtam az �gyba, �s agg�dva figyeltem kipirult arc�t, felgyorsult l�gz�s�t. � nagyon hat�rozottan meg�g�rte, hogy holnapra semmi baja sem lesz, �n pedig el is hittem neki; de az�rt sok�ig n�ztem m�g, miut�n elnyomta az �lom. L�za �pp akkor emelkedett meg egy-k�t fokkal, amikor m�r �n is �pp elaludtam volna; arra rezzentem fel, hogy r�zza a hideg. � nem �bredt fel r�, �n viszont teljesen; de ismerve a gy�gyszerekkel szembeni konok elutas�t�s�t, fel sem �bresztettem, ink�bb tov�bbi takar�kat hoztam a vend�gszob�b�l, �s csendesen betakargattam.
Hi�ba v�rtam hathat�s seg�ts�get a takar�kt�l: Leon tov�bbi h�sz perc m�lva m�g mindig kegyetlen�l f�zott �lm�ban.
Ha ez sem seg�t, orvost h�vok – fogadkoztam, mik�zben felemeltem azokat az �tok takar�kat, �s f�rjem mell� cs�szva szorosan hozz�simultam -, ha pedig fel�bred, teljesen f�lre fog �rteni, �s erre minden oka meglesz – folytattam a szerencs�tlen gondolatmenetet, mik�zben amilyen �vatosan csak tudtam, �t�leltem �t, �s l�bamat a combj�ra kulcsoltam.
A k�nok k�nj�t voltam k�nytelen �t�lni mellette, nem els� alkalommal, de most teljesen m�sk�ppen. Hogy milyen �rz�s volt meztelen�l hozz�simulni, k�r�je fon�dni? Hogy milyen volt �rezni finom remeg�s�t, amely annyira hasonl�tott arra, mint amit leg�r�ltebb �jszak�inkon �reztem vele? Hogy milyen volt �rezni azt, hogy teste a tudata n�lk�l is eml�kszik r�m, �s �szt�n�sen �t�lel �lm�ban? Hogy milyen volt �rezni dadog�, akadoz� l�legzet�t a hajamban, �s h�t�nak meg-megr�ndul� izmait a kezem alatt? �des Istenem, hogyan k�v�nhatom �t ennyire? Hogyan akarhatom f�lig-meddig halott sz�vvel, abban a tudatban, hogy amit teszek, hi�ba seg�ts�g, ha az � szemsz�g�b�l h�tr�ltat� t�nyez�; visszah�z� er�, amely megnehez�ti, hogy �llja a szav�t? �, csak fel ne �bredjen! Milyen hatalma van felettem, hogy m�g �gy is felizgat, amikor tudva tudom, hogy egyr�szt beteg, m�sr�szt pedig egy�ltal�n nem �ll sz�nd�k�ban hozz�m �rni?! Ajkaimat harapd�ltam, �s zokogni tudtam volna… Pedig csak v�gy volt: tiszta, term�szetes, �szinte v�gy. De az igaz: olyan erej�, hogy sosem gondoltam volna, hogy amit �rzek, csak gyeng�cske felvezet�se annak, amit a k�s�bbiekben �rezni fogok.