Huszonhetedik fejezet - Deja vu

 5:47-kor felrohant a l�pcsõn.
 Sosem voltam m�g ENNYIRE k�zel.
 „Serena kisasszony!  Az �desanyja betegre agg�dta mag�t!”
 Serena mosolygott. Legal�bb ITT semmi sem v�ltozott.
 Neh�z volt, de Serena v�gre lez�rta az eljegyz�ses fejezetet. Most m�r j�l volt. Mosolygott, ahogy az elm�lt �vre gondolt.
 Megv�ltozott. Egy �ve azt sem tudta, hogy el fogj�k jegyezni, hogy szerelmes lesz. Most azon tûnõd�tt, jobb volt-e neki r�gen, amikor m�g nem szeretett, �s nem f�jt bel�l, valah�nyszor Darien Dredsdale nev�t hallotta. Szerette õt. Ez volt a tapasztalat. T�l kellett rajta esnie. Most boldogabb volt, mert maga m�g�tt hagyta, �s hagyta, hogy a tapasztalat a jav�ra v�ljon.
 Vagy legal�bbis ezt mondta mag�nak.
 De vajon elhitte?
 „Rena!” J�tt elõre futva Mina egy �lel�sre.
 Lita mosolygott, ahogy õ is bar�tnõje fel� k�zeledett, Amy pedig Rayel s�t�lt lassan, mindketten kiss� megn�vekedett pocakkal.
 „�desany�d meg fog b�ntetni!”
 „Nem �jdons�g, nem igaz?”
 Nevettek.
 Raye jelentõs�gteljesen �t�lelte Seren�t. Egyed�l õ tudta, mennyit gondolt Serena arra, hogy nem j�n. A f�l�be suttogott, „Egyed�l van itt, Rena.  Nem hozott partnert. Azt hiszem, most �ppen a szob�j�ban rejtõzik.”
 Serena felriadtan az unokatestv�r�re n�zett.
 „Sz�val, hogy fogj�tok h�vni a kicsit?”
 „M�g nem tudjuk, hogy fi� lesz-e, vagy l�ny.”
 „Serena Rebecca Larynce, egy �v bez�r�st kapsz!”
 Serena Ilene Laryncere mosolygott.
 „Agg�dtam miattad,” s�hajtott Ilene.  „De �r�l�k, hogy elj�tt�l.”
 Ilene r�j�tt, hogy Dredsdale jelenl�te a h�zban biztosan k�zre j�tszik l�nya am�gy is k�sedelmes term�szet�ben. Azt k�v�nta, b�rcsak meg�rthetn�, mit �rez a l�nya, de Serena nemigen besz�lt a Dredsdale herceggel val� kapcsolat�r�l, Ilene pedig �gy hat�rozott, hogy a l�ny�ra b�zza a d�nt�st, hogy hallani fogja-e tõle, vagy sem.
 „Anyu, �r�l�k, hogy l�tlak,” sz�lt Serena.  „Azt hiszem, szeretn�k besz�lni veled �s apuval; nem besz�lgett�nk m�r egy ideje.”
 Ilene elmosolyodott,  r�j�tt, mire c�lzott a l�nya.
 „Az ajt�nk mindig nyitva �ll,” mondta jelentõs�gteljesen.
 „�s itt van a kedvenc unok�m!” Mosolygott �vatosan Gail Larynce, Serena fel� k�zeledve. Nem besz�lt Seren�val, mi�ta felbontott�k az eljegyz�st, �s kiss� hib�snak �rezte mag�t.
 „Nagyi.  Hi�nyozt�l.” Serena, meg�lelve az �reg h�lgyet elmosolyodott, megmutatva neki, hogy k�nnyed�n megbocs�t.
 „Hol van apu?”
 „M�r itt is vagyok, nyuszik�m.”

 Az eb�d hossz� volt �s neh�z. Seren�nak nem igaz�n f�llett a foga semmihez sem. Fõleg nem, mikor a fi� a szob�j�ban volt, a nagyn�nj�vel �ld�g�lve.
 Olyan volt, mint mikor s�t raknak a ny�lt sebre. Nyilallott. S�rni akart, de nem tette. Azt mondogatta mag�nak, hogy õ egy jobb ember, �s hogy hab�r õ szereti a f�rfit, nincsen sz�ks�ge r�.
 V�g�l feladta �s felment a szob�j�ba, mondv�n, hogy f�j a feje, ami igaz is volt. Ez az eg�sz dolog, hogy t�ltegye mag�t rajta, m�r az agy�ra ment, �s sz�ve ezer tonn�t kezdett nyomni.
 Ahogy kivett n�h�ny levelet a postal�d�j�b�l, egy apr� csomagot vett �szre az ajtaja k�sz�b�n�l. Arany pap�rban volt, egy kr�m sz�nû szalaggal �tk�tve.
 Felvette, �s a szob�j�ba ment.
 K�v�ncsian, elsõk�nt kinyitotta.
 Nem volt hozz� lev�l, nem volt k�rtya, semmi, ami el�ruln�, kitõl sz�rmazott, de Serena tudta.
 Az aj�nd�k egy aranyl�nc volt, egy, a k�zep�n gy�m�nttal d�sz�tett arany h�pehellyel.
 Serena elmosolyodott, ahogy k�nnyek sz�ktek a szem�be, �s ahogy hirtelen arra gondolt, milyen sok dolga van m�g a holnapi �larcosb�lig.

 Bel�pett a szob�ba, arany haj, arany csill�mok haja arany fonataiban, k�z�tt�k pedig egy arany hajtû. R�zs�s volt az arca, arany csill�mmal d�sz�tve, �s mosolygott. Arany szat�n ruh�t viselt egy nagy szokny�val, csillog� arany sz�nû csipk�vel �s arany sz�lakkal d�sz�tve. A mell�nye arany volt az arany flitterektõl �s az azt �tsz�võ arany fonalakt�l, �s egy arany sz�nû, ujjatlan, m�ly kiv�g�s� szat�n felsõt viselt, egy nyakl�nccal. Rajta egy arany h�pehely volt. Arany koron�t viselt, �s egy arany �larcot...az Õ �larc�t, ahogy a szoba t�voli v�g�bõl meg tudta �llap�tani. Alatta az arany szemek szomor�an csillogtak a form�l�d� k�nnyektõl. Nem im�dta volna, ha most l�thatja õt? A l�ny b�szk�lkedett gyûrûs ujj�n l�võ gy�m�nt eljegyz�si gyûrûj�vel, ahogy arany magas sark�j�ban j�rt-kelt a helyis�gben, titkon a f�rfit keresve.
 �s megl�tta õt. A szoba t�ls� sark�ban, ott �llt egy f�rfi ez�sttel d�sz�tett feh�r szat�nben. A haja fekete volt, finoman ez�st z�zmar�val cs�kozva. Egy ez�st sz�nû �larcot viselt...a l�ny �larc�t.
 Odament hozz�, t�l�rad� b�tors�got �rezve, ahogy a nyaka k�r�l l�võ nyakl�ncra eml�kezett. Felaj�nlotta neki a kez�t, a f�rfi pedig elfogadta azt, sz� n�lk�l, azonban agy�ban k�nyvelve, hogy az eljegyz�si gyûrûj�ket viseli a l�ny.
 Ahogy t�ncoltak, a l�ny r��bredt, mennyire hi�nyzott neki a f�rfi, �s hogy m�g mindig mennyire szerette õt, hab�r ezt m�r azelõtt is tudta. Be�t�tt a val�s�g. Sok�ig nem l�tta õt, �s mind�r�kre vele akart maradni. A fejezet tal�n lez�rult, de nem tudott mit csin�lni, �jra �s �jra visszat�rt hozz�.
 A b�tors�ga gyorsan szertefoszlott, ahogy �rezte, hogy sz�ve ism�t k�nnyekk� olvad. De nem hagyhatta, hogy elhatalmasodjanak felette.
 Ahogy az este a v�g�hez k�zeledett, a t�nd�rmese boml�snak indult, Serena r�d�bbent, hogy nem fogja õt �jra megk�rni, hogy ez az �jjel volt az utols� �jjel sz�mukra, �s azt suttogta neki. „Darien... �n, �n...”
 „J�l van, �jf�l van!” sz�lt Gail Larynce a mikrofonba. „Itt az ideje a maszkok lev�tel�nek!”
 Darien finoman levette a l�ny �larc�t, �s f�lre n�zett. Nem akart azokba a szemekbe n�zni csak az�rt, hogy megl�ssa, hogy azok az �rzelmek, amiket akart, nincsenek ott. Nem akarta tudni, mi a l�ny v�lasza. M�r �gy is el�g rosszul �rezte mag�t.
 �rezte, ahogy leemelik a maszkot szemeirõl, len�zett a l�nyra, aki elford�totta tekintet�t, �s a f�mesen csillog� arany-sz�nû k�rmei k�z�tt l�võ �larcot n�zte. Nem akarta, hogy feln�zzen r�.
 „�s n�zz�k, ki �ll id�n az arany fagy�ngy alatt!”  sz�lt Gail.  „Serena �s Darien ism�t!  Azt hiszem, ez mondani pr�b�l nektek valamit.”
 Serena, meglepetten feln�zett, t�nyleg ott tal�lta az arany fagy�ngy�t a fej�k f�l�tt, �s hirtelen b�tors�g �nt�tte el. Cs�ndesen elmosolyodott, k�nnyek csordultak v�gig arc�n. �gy KELLETT lennie. A f�rfi fel� fordult, �s b�tran, ugratva azt mondta.
 „Nos, J�ghercegem, mit mondasz?  Egyszerûen adjuk fel, �s fogadjuk el a sorsunkat?”
 A f�rfi visszamosolygott, halkan v�laszolva, „Hogy �rted, Naphercegnõm?”
 „�gy gondolom, megõr�lsz �rtem,” ugratta.
 „Azt hiszem, od�ig vagy �rtem,” mosolygott vissza.
 „Mit sz�ln�l, ha azt mondan�m, igazad volt?”
 „�s te mit sz�ln�l, ha azt mondan�m, hogy NEKED volt igazad?”
 „Akkor azt mondan�m, hogy szeretlek.”
 „Igen?” k�rdezte.
 „Igen.”
 „�s mit sz�ln�l, ha azt mondan�m, hogy �n is szeretlek?”
 Serena nem sz�lt.  A fejezet nem �rt v�get.  �ppen hogy elkezdõd�tt.
 Darien let�rdelt el�, �s megfogta a kez�t. „Mit sz�ln�l, ha azt mondan�m, hogy b�rmikor, mikor n�lk�led vagyok, ord�tani akarok az igazs�gtalans�gt�l �s �tkozni a szerelmet? Mit sz�ln�l, ha azt mondan�m, hogy ak�rh�nyszor mosolyogsz, el�nt a boldogs�g, m�g akkor is, ha nem r�m mosolyogsz? �s mit sz�ln�l, ha azt mondan�m, hogy ak�rh�nyszor m�s fiatalemberrel besz�lsz, el akarom õt h�zni tõled, �s magamnak megtartani t�ged? Mit sz�ln�l, ha megk�rn�m a kezed?”
 Serena t�tott sz�jjal b�mult. �jra megk�rte. Ism�t s�rni kezdett, a szemeibe n�zett, egy vil�got l�tott ott, �s az eg�sz õt t�kr�zte vissza. „Mit sz�ln�l, ha igent mondan�k?”

Huszonnyolcadik fejezet – Szeretlek

 A l�ny, az �res b�lteremben a f�rfi karjaiban t�ncolva fels�hajtott. A kezei szorosan a f�rfi nyaka k�r� fonva, Darien karjai pedig szorosan a l�ny h�t�n. Egy, a szomsz�d szob�b�l terjengõ t�voli dallam k�s�rõ hangjaira t�ncoltak.
 A nagyszerû b�lterem �j szerelmi t�rt�netek, �s �j �vek helysz�ne volt, de a mieink t�rt�nete m�g �desebb� kezdett v�lni.
 A l�ny arc�t a f�rfi v�ll�ra hajtotta, ahogy az gyeng�den f�l�n cs�kolta, �s v�gig v�ndoroltatta a cs�kot a f�l�tõl a nyak�n, a tork�n, majd a sz�j�n.
 Meleg volt, szenved�lyes, igaz, �s minden egy�b, ami j� a vil�gon. A l�ny ragaszkodott a meleghez, tudv�n, hogy az mindig ott lesz.
 „Szeretlek!” mondta, sz�zadik alkalommal a vak�ci� alatt, olyan szenved�llyel megcs�kolva a f�rfit, amely eg�sz h�ten jellemezte.
 A f�rfi megcs�kolta a l�nyt, �s szorosan mag�hoz �lelte, majd elmosolyodott, „Te annyira…”
 „Annyira?” a feje elt�volodott, hogy a f�rfire n�zzen.
 M�g mindig megt�rt�nt.
 Mikor egym�s szemeibe n�ztek, hat�rtalan �r�m, szenved�lyes szerelem, �s s�t�t szenved�ly t�kr�zõd�tt szemeikben. Mindig. A szemek tal�lkoz�sa a szerelmek, �rzelmek tal�lkoz�sa volt, �s Serena mindig meg�rintve �rezte a sz�v�t egy ilyen tekintet ut�n.
 „Sz�p vagy, intelligens, t�k�letes...t�k�letes...”  sz�lt a f�rfi, megcs�kolva a l�ny orr�t, majd homlok�t.
 A l�ny szerette Darien cs�kjait. Megsz�d�tett�k õt. K�nnyek gyûltek a szem�be, ahogy finoman ajkon cs�kolta õt. „Abban a percben, ahogy megl�ttalak azon az elsõ �jjelen, �reztem magamban valamit, �s mikor r�j�ttem, hogy te vagy Darien  Dredsdale...” kiss� elnevette mag�t, ahogy finoman hozz�nyomta homlok�t a f�rfi�hoz.
 „Mikor r�j�ttem, hogy te vagy Serena Larynce, nevettem...”
 Serena �sszer�ncolta szem�ld�keit.  „Min?”
 „Magamon, hogy nem voltam el�g szemf�les ahhoz, hogy felismerjek egy hercegnõt, mikor az orrom elõtt megy el.”
 Serena f�l�nken mosolygott.
 „Szeretem, mikor �gy mosolyogsz...”
 „Mindent szeretsz rajtam...” ugratta Serena.  „Az elm�lt huszonn�gy �r�ban, azt mondtad, hogy szereted a nevet�semet, a k�nnyeimet, a...”
 „Szeretlek t�ged...�s mindent rajtad, Serena. Mikor r�d n�zek, azon tûnõd�m, vajon hogyan lehett�nk, te �s �n...”
 „Csatlakozz a klubhoz!” ugratta a l�ny.
 „�sszef�rhetetlenek a kezdetektõl...”
 „Lehet, hogy hal�lra fogjuk vitatkozni magunkat...”
 „Legal�bb �rdekes lesz az �let�nk...”
 „Aha...�rdekes.”

Huszonkilencedik fejezet - H�zas �let...most �s mind�r�kk�

 Feh�r szat�nban �s csipk�ben t�ncolva, a l�ny a helyes f�rfire mosolygott, �s �gy sz�lt, „Szeretlek...”
 A f�rje f�lt�kenyen k�zbev�gott.
 Serena elpirult.
 „Sajn�lom, APU,” pr�b�lta ki ap�sa �j nev�t Darien. „M�g volt eln�k�k sem vehetik el tõlem hossz� idõre a gy�ny�rû feles�gemet...”
 Serena mosolygott, �s a f�rje karjaiba ment, aki szorosan tartotta õt.
 „Hmm...Serena Rebecca Larynce Dredsdale...hossz� n�v, de olyan csod�latos hallani!” a l�ny h�trahajtotta fej�t, hogy a s�tor plafonj�ra n�zzen, mintha a menny fel� tekintene.
 Darien nyakon cs�kolta õt, majd arcon, ahogy a l�ny ism�t r� n�zett. „Sz�p n�v...�n im�dom...”
 Serena az arc�nak dõlve kuncogott. „Nem annyira, mint amennyire �n im�dom a tudatot, hogy a feles�ged vagyok!”
 „Ez m�g jobban hangzik...”
 „Na �s az, hogy szeretlek?”
 „Ez zene... �desem, ha tov�bb folytatod, lehet, hogy sosem engedlek el...”
 „K�rhetn�m ezt �r�sban?” nevetett  karjaiban a l�ny.

 A l�ny b�k�snek tûnt, arca a vonat ablaka fel� ford�tva, a napf�ny megvil�g�totta arc�t, belekapott arany haj�ba, a nyaka �v�n�l �sszegyûlt, �s finom szempill�in csillogott. Nyugodtnak l�tszott, a f�rfi a kez�t cir�gatta, �s az ajkaihoz emelte azt.
 A l�ny k�nyelmesen a fi� mellkas�nak zuhant �s neki t�maszkodott, ahogy õ az �ll�t az arany hajzuhatag f�l� helyezte, megcs�kolva a l�ny hal�nt�k�t, a f�l�t, majd v�gigj�rta az eg�sz nyak�t, �s orr�val megpiszk�lta a nyaka �v�t, nagyon lust�nak �rezve mag�t.
 „Jegyek?”
 A jegyszedõ k�rdõen n�zett a f�rfira.
 Darien mindkettõt elõvette a zseb�bõl, a jegyszedõ pedig kilyukasztotta õket.
 Serena mosolygott a f�rfi �lel�s�ben, ahogy a jegyszedõ r�juk mosolygott, „Rem�lem, hogy �n �s a feles�ge j�l fogj�k �rezni magukat Washingtonban...”
 „M�r j�l �rezz�k...” suttogta Darien Serena f�l�be, ahogy l�tta, hogy egy apr� mosoly suhan �t a l�ny ajkain.

 Este 5:30 volt. Ma kor�n �rt haza. Most, hogy csak k�t napot tan�tott a Harvardon, jobban mentek a dolgai. Legt�bb tal�lkoz�j�t computeren �s telefonon kereszt�l int�zte, �s Serena, hab�r nem t�lt�tt annyi idõt Cambridge-BEN, m�g mindig ugyanannyi idõt t�lt�tt az ott l�võ emberekkel val� munk�val.
 Hab�r a mai nem volt munkanap. Fel kellett mennie, hogy megszervezzen n�h�ny kurzust, ez�rt volt kor�n reggel egy tal�lkoz�.
 Abban a pillanatban, ahogy becsukta az ajt�t, nekidõlt, szemeit behunyta �s mosolygott. V�ge volt. K�t nap eltelt, s hab�r csak k�t nap volt, akkor is megerõltetõ.
 De most v�gre otthon volt, �s a f�rj�vel lehetett, tal�n elmehetnek ma �jjel vacsor�zni egy aranyos �tterembe. Azut�n tal�n elmehetnek moziba, vagy s�t�lhatnak egy darabig, azut�n pedig felmelegedhetn�nek egy k�v� mellett.
 Ler�ntotta a b�zs cipõit, �s megr�ntotta  b�zs bl�zer�nek gombjait, majd felment a tetõlak�s l�pcsõin.
 A f�rj�t m�r az �gyon alva tal�lta. Levette a bl�zert, majd leh�zta az ideges�tõ harisnyanadr�got, �s �gy hat�rozott, nincs is ann�l romantikusabb, mint egyszerûen a f�rje karjaiban t�lteni az �jjelt.
 Szokny�j�ban �s bl�z�ban hirtelen az �gyba csusszant, �s meg�lelte f�rj�t. �rezte, ahogy k�zelebb h�z�dik a f�rfihoz, ahogy az karjait a l�ny k�r� fonta, megcs�kolta homlok�t, �s azt suttogta, „Isten hozott itthon...”
 
 5:30-kor mentek fel a Kast�ly l�pcsõin, vitatkozva.
 „Nem k�st�nk volna el ennyire, ha kor�bban elint�zted volna a kar�csonyi bev�s�rl�st.”

  „Hagyj m�r egy kis nyugtot nekem!”
 „Hagyn�k, de m�r �gy is t�l sokat hagytam.”

  „Nem az �n hib�m, terhes vagyok.”
 „Vissza a l�nyegre, mi�rt d�nt�tt�l �gy hirtelen, hogy neked ma d�lelõtt tizenegykor FELT�TLEN�L el kell menned �s aj�nd�kot venni?”
 „Dredsdale asszony, az �desanyja...” kezdte a szolg�l�, aki ajt�t nyitott.
 „...Nagyon agg�dott �n miatt,” fejezt�k be k�z�sen, szemeiket forgatva.
 Ahogy bel�ptek a h�zba, Darien megfogta a l�ny kez�t �s szorosan tartotta. „Lehet, hogy megb�ntetnek.”
 „Akkor is sz�ks�g�nk volt egy kis kikapcsol�d�sra,” mosolygott a l�ny, a f�rfihoz hajolva, �s �desen sz�jon cs�kolva õt.
 „Szeretlek, Serena.”
 „�n is szeretlek.”
 

THE END